Bemutatásképp Rozsnyai Júlia könyvtáros faggatta a költőt pályája indulásáról. Megtudhattuk, hogy alapvetően focista szeretett volna lenni, de megirigyelte versíró nővérét, aki azóta ugyan verset nem ír, de ő illusztrálta Varró Dániel legsikeresebb könyvét, a "Túl a Maszat-hegyen" című verses meseregényt. Ennek 2003-as megjelenése előtt, 1999-ben jelent meg első verseskötete, a "Bögre azúr", benne fiatalkori zsengéi, játékai. Mint mesélte, egy idő után be kellett látnia, hogy a költészetet, a verselést is tanulni kell. Írt "Aranyosan" és "Adysan", a "Boci boci tarka" kezdetű gyerekdalt például számtalan klasszikus költő stílusában megfogalmazta, majd a játékot így fejezte be: "Az egész világ egy nagy tehenészet – én meg csak állok itt, és heherészek." Kiderült az is, miért csengnek-bongnak úgy versei: a rímek biztonságot adnak neki. Ha például kiállítás-megnyitót kell fogalmaznia, akkor is rímekben születnek a gondolatai.

Harmincnégy évesen már érettségi tétel, aminek azért van hátulütője is. Még emlékszik, hogyan viszonyult diákként a kötelező dolgokhoz, és kapott már durva fenyegetést, hogy mire számítson, ha az illető megbukik "belőle".

A nagysikerű Maszat-hegy után, 2007-ben jelent meg "Szívdesszert" című modern-szerelmesvers-kötete, ami egy szerelem története, majd ezt követte – teljesen logikusan – 2010-ben egy gyerekmondókás kötet, az "Akinek a lába hatos", amit a ma már egyéves Misi ihletett. Mivel az ifjú apuka dalolni nem kívánt, szavalással csendesítette kisfiát. Mint mondta, sok szépet és jót tudott már a költészetről, de hogy ilyen praktikus haszna is van, nagy felfedezés volt számára.

Történeteit itt-ott felolvasással fűszerezte. Az alsósokból, felsősökből és felnőttekből álló közönség hol zavartan kuncogott, hol harsányan kacagott, a versek végén pedig mindig zúgott a taps.

Amikor nem költ, általában angolból fordít, főleg klasszikus, rímes verseket, színdarabokat. Nagyon szereti Lewis Carrol, az "Alice Csodaországban" szerzőjének nonszensz verseit, amik részben a Maszat-hegyi Badarországot is ihlették. Lefordította Shakespeare Rómeó és Júliáját, amelynek bemutatója április 4-én volt a Vígszínházban.

Az íróolvasó-találkozó közönsége alkotásról, hírnévről, szavalásról, megzenésítésről kérdezte, ő pedig mindenre türelmesen és kedvesen felelgetett. A beszélgetés végén egy eddig még kötetben meg nem jelent, "felnőttesebb" verssel tisztelte meg a közönséget: "Harminckét éves múltam el, csatában mégsem hulltam el, sinen se nem..."