Nincs menza 18 középiskolában

Felfüggesztették a közétkeztetést a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott közoktatási intézményekben március 3-án. A szolgáltató az önkormányzat által felhalmozott fizetési hátralék miatt fejezte be a főzést a 2872 diákra, az önkormányzat tájékoztatása szerint egyelőre nem tudják, hogyan oldják meg a problémát.

A szolgáltatás felfüggesztésének időtartama egyelőre határozatlan – tárgyalások folynak a szolgáltatóval a helyzet rendezésére. A közétkeztetés felfüggesztése egyelőre nem érinti a bentlakásos oktatási intézményeket, és a szociális otthonokat, a már befizetett étkezési díjakat jóváírják a diákoknak.
A Pest Megye Önkormányzata fenntartásában működő intézmények többségében a HunGast Kft. üzemelteti a konyhákat és az étkezőket, a cég felé tavaly jelentős összegű tartozást halmozott fel az önkormányzat. Ebből januárban és februárban átutaltak ugyan 83 millió forintot, és további biztosítékok adását is vállalták, de a januári 154 millió forintos díjat nem fizették meg a március 2-i határidőig. A szolgáltató a vállalkozás ellehetetlenülésére hivatkozva március 2-án tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a szolgáltatást március 3-tól felfüggeszti.


A szolgáltatás felfüggesztése – egyelőre – nem teljes körű. A szolgáltató tájékoztatása alapján az intézmények meghatározott körében – jellemzően a szociális otthonokban – a raktárkészlet erejéig és csökkentett módon folytatja az étkeztetést. Ez azonban csak néhány napra biztosíthatja az ellátást.
Mivel az önkormányzatot jogszabály kötelezi a közétkeztetés ellátására, kérte a főző- és tálalókonyhák, étkezők használatát, ezt azonban a szolgáltató elutasította és a helyiségeket lezárta.


Az önkormányzat arról tájékoztatott, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a közétkeztetés helyreálljon, de a helyzet rendeződéséig mindenképpen nehézségekkel kell számolni. Pest Megye Önkormányzatának Hivatala cselekvési tervet készített a rendkívüli helyzet kezelésére, a közétkeztetés átmeneti rendjéről, valamint az oktatást érintő esetleges változásokról folyamatosan tájékoztatja az intézményeket és rajtuk keresztül az érintett családokat.


A megyei önkormányzat 2010-es állami és illetékbevételei messze elmaradtak a kötelezően előírt feladatok ellátásával kapcsolatban keletkező kiadásoktól – olvasható az önkormányzat közleményében.
A működési hiány mértéke kiugró, az önkormányzat jelentős tartozást halmozott fel, de bízik abban, hogy a bajba került önkormányzatok helyzetének folyamatban lévő felmérése, valamint a második negyedév végére ígért kormányzati segítség megoldást jelent a kialakult helyzetre.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák