B egy középület közösségi terében tartózkodik. Az aulára ajtók nyílnak, ilyen párt, olyan párt, amolyan párt, de van ott sportegyesületi iroda és újságszerkesztőség is. Jön C, fejével az egyik párt irodája felé bök, és azt mondja B-nek: látom, maga ide tartozik! B először arra gondol, hogy tiltakoznia kellene, de aztán mégsem teszi. Nem mintha valóban „oda” tartozna, de nem látja értelmét a rendrakásnak egy olyan fejben, ahol az őskáosz uralkodik.
Megtörténik ez másokkal is, naponta próbálnak valahová sorolni bennünket. Ha odafigyelnek ránk, főleg azért teszik, hogy tetten érjenek és ránk süthessék a bélyeget. Sokak szemében az ember legmeghatározóbb tulajdonsága az, hogy „jobbos” vagy „balos”, és hogy melyik minősül jónak vagy rossznak, azt a besoroló irányultsága dönti el.
Ismertem egy nénit. Minél idősebb volt, annál megszállottabban pártfogolta a kóbor macskákat. Cicaközpontú világában sajátos értékrendet állított fel: kétféle ember létezett, a rendes, aki szereti a macskákat, és a gazember, aki üldözi őket. Nem fordított időt, energiát a körülötte élők megismerésére, a macskákon kívül nem érdekelték más szempontok. Bárkivel szövetségre lépett, aki hajlandó volt együtt haragudni vele a lelketlen macskaüldözőkre.
Ha a rendőr egyenruhában igazoltat bennünket, ha már messziről látszik a hentesen, hogy nem ő a kéményseprő, az megkönnyíti a dolgunkat. Az uniformis hasznos is lehet. Az ember persze nem csupán rendőr, hentes, kéményseprő vagy macskák védelmezője, hanem annál sokkalta több. Lehet szortírozni minket a szerint, hogy alacsonyak vagy magasak, soványak vagy kövérek, szőkék vagy barnák, jobbosok vagy balosok vagyunk. De önmagában egyik meghatározásból sem fog kiderülni, milyenek vagyunk. Ennek ellenére megpróbálnak bennünket hol ebbe, hol abba a skatulyába belegyömöszölni, megítélni a látszat alapján. Hogy miért?
Mert kényelmesebb felületesen ítélni bármiről, mint alaposan megismerni azt. Az általánosítás azonban olcsó portéka. Ha valakit szőrmeruhában látunk, ráadásul kutya vontatta szánon ül, meglehet, hogy az illető eszkimó. Hogy valóban az-e, azt csak úgy deríthetjük ki, ha beszélgetünk vele, megpróbáljuk megismerni. Ha figyelemmel közelítünk hozzá, talán rájövünk, hogy nem az, vagy sokkal több annál, akinek elsőre hittük, és bár sokban különbözünk tőle, sok köztünk a hasonlóság is. A megszervezett információk alapján előítélet helyett vélemény fogalmazódik meg bennünk.
Választhatunk persze más módszert is. Abban a meggyőződésben, hogy bölcsek és tévedhetetlenek vagyunk, bátran mondhatjuk mindenkinek, aki prémes sapkát visel: látom, maga eszkimó!
Ismertem egy nénit. Minél idősebb volt, annál megszállottabban pártfogolta a kóbor macskákat. Cicaközpontú világában sajátos értékrendet állított fel: kétféle ember létezett, a rendes, aki szereti a macskákat, és a gazember, aki üldözi őket. Nem fordított időt, energiát a körülötte élők megismerésére, a macskákon kívül nem érdekelték más szempontok. Bárkivel szövetségre lépett, aki hajlandó volt együtt haragudni vele a lelketlen macskaüldözőkre.
Ha a rendőr egyenruhában igazoltat bennünket, ha már messziről látszik a hentesen, hogy nem ő a kéményseprő, az megkönnyíti a dolgunkat. Az uniformis hasznos is lehet. Az ember persze nem csupán rendőr, hentes, kéményseprő vagy macskák védelmezője, hanem annál sokkalta több. Lehet szortírozni minket a szerint, hogy alacsonyak vagy magasak, soványak vagy kövérek, szőkék vagy barnák, jobbosok vagy balosok vagyunk. De önmagában egyik meghatározásból sem fog kiderülni, milyenek vagyunk. Ennek ellenére megpróbálnak bennünket hol ebbe, hol abba a skatulyába belegyömöszölni, megítélni a látszat alapján. Hogy miért?
Mert kényelmesebb felületesen ítélni bármiről, mint alaposan megismerni azt. Az általánosítás azonban olcsó portéka. Ha valakit szőrmeruhában látunk, ráadásul kutya vontatta szánon ül, meglehet, hogy az illető eszkimó. Hogy valóban az-e, azt csak úgy deríthetjük ki, ha beszélgetünk vele, megpróbáljuk megismerni. Ha figyelemmel közelítünk hozzá, talán rájövünk, hogy nem az, vagy sokkal több annál, akinek elsőre hittük, és bár sokban különbözünk tőle, sok köztünk a hasonlóság is. A megszervezett információk alapján előítélet helyett vélemény fogalmazódik meg bennünk.
Választhatunk persze más módszert is. Abban a meggyőződésben, hogy bölcsek és tévedhetetlenek vagyunk, bátran mondhatjuk mindenkinek, aki prémes sapkát visel: látom, maga eszkimó!
