Mivel korábban sötétedik, a közvilágítást is korábban kapcsolják be. De ha kétszer ennyi lámpa égne, az sem tudná nappali fénnyel elárasztani a város minden szegletét. Maradnak sötét zugok, amelyek félelmet ébresztenek, és meglódítják fantáziánkat.
Megkérdezzük a rendőrséget, ahol azt a választ kapjuk, hogy ők sem tudnak semmiféle szatírról, nem érkezett hozzájuk ilyen jellegű bejelentés. Ezzel félre is tennénk a históriát, ám egy másik forrásból újabb információt kapunk: valaki a nők kirablására specializálta magát Százhalombattán, leüti a hölgyeket és elveszi a pénztárcájukat. Rákérdezünk, hogy talán ugyanarról a férfiról van szó, de azt mondják, nem kerget, nem mutogat, nem erőszakol, hanem megbújik a sötétben, és onnan támad. A hírnök szerint több (!) nőt kifosztott már.
Újra a rendőrséghez fordulunk, újra az a válasz, hogy nem kaptak bejelentést. Kisvártatva ismét felhív az ismerős, és kérdezi, sikerült-e megtudnunk valamit. Elmeséljük neki, mire dühbe gurul: miért a rendőrséget kérdeztük, a rendőrök ugyanis nem tudnak semmit, honnan is tudnának, amikor senki sem fordul hozzájuk.
Ezen kissé elámulunk. Akit leütnek az utcán és elveszik a pénztárcáját, akit megkerget egy biciklis szatír, netán utol is ér, az nem fordul azonnal a rendőrséghez? Inkább arról lehet szó, hogy valakinek elszabadult a fantáziája, látott egy biciklis, bajuszos embert, aki akár szatír is lehetne. Ezt kicsit túlszínezte, a hitelesség kedvéért krimit kanyarított köré és most mesélgeti.
A szenzáció iránt egyre nagyobb a kereslet. A bulvárlapok jobban fogynak, mint a mértéktartóak, a tévécsatornák nézettségében is jelentkezik ez a tendencia. Valamiért kell a borzongás, a félelem, a kibeszélőshow és a szomszédokról való pletyka. A rémhír kelendőbb, mint a valódi, a híresztelőt pedig – akár anonim, akár jegyzett médium – nem zavarja, hogy történetének nem több az igazságtartalma, mint bármelyik mesének, a bajuszos biciklista pedig – ha létezik egyáltalán - nem veszélyesebb, mint a rézfülű bagoly.

