Nem, nem Varró Dániel lába hatos, hanem azoknak, akiknek (elsősorban) legújabb mondókás könyve szól: a kisbabáknak. A még mindig szemtelenül fiatal, 1977-es születésű "sztárköltő" első könyve, "A bögre azúr" (1999) óta töretlen frissességgel ontja magából a jobbnál-jobb rímeket. Miközben tréfái, mint könnyed felhőcskék lebegnek, szembetűnő az a mélység – széleskörű irodalmi műveltsége – amely fölött születnek. Nem véletlen, hogy "Túl a Maszat-hegyen" című verses kalandregényéből készült már bábjáték, hangoskönyv, és most játssza a Pesti Színház az élőszereplős színdarabot. "Szívdesszert" (2007) című kötete (könnyen kikövetkeztethető a címből) szerelmes versekkel tele, és hogy, hogy nem a következő könyve már kisbabáknak szól... Azt beszélik, apa lett a szerelmes ifjúból. Az apaságot is ugyanolyan felelősséggel űzi, mint a versírást, és határozottan úgy tűnik, ugyanúgy élvezi is. A könyv minden versikéjéhez biggyeszt egy kis instrukciót arról, hogyan, milyen helyzetben alkalmazzuk. Kezdve a "Babavárogató"-val, amit "már egészen kicsi magzatoknak is lehet mondogatni", vagy a "Kíváncsiskodóval", ami a 18. hét körül azt firtatja: "Hát ki vagy, te embriócska? Benti Lujza? Benti Jóska?" Persze, egyre jobban tudjuk, hogy a babák már a pocakban is igen érdeklődnek a külvilág iránt, és szükségük van versekre, zenére – de az is biztos, hogy bármennyire gügyög Varró Dániel, ezek a versek ugyanúgy ki-kiszólnak az apukáknak és anyukáknak, mint manapság a jobb gyerekfilmek. S ha már vizuális műfajra tettem célzást, meg kell jegyezni, hogy Maros Krisztina gömbölyded rajzai odaillőn puhán és kedvesen ölelik körbe a gyengéd és szellemes verseket.