A szomszédos Tárnok is bekerült abba a kilenc településbe, ahol a Raiffeisen Banknak és a Gyermekétkeztetési Alapítványnak köszönhetően hétvégén és ünnepnap is ebédet és vacsorát kapnak a rászoruló gyerekek.
A szponzoráló pénzintézet gyűjtésének köszönhetően több mint tizennyolc millió forintot adtak át az országos civilszervezet részére december 9-én, a tárnoki Szociális és Gyermekellátó Központban.
Szolnoki Gábor polgármester elmondta, a Közösen elnevezésű program szervezői azokra a településekre juttatják a segítséget, ahol ezt a legtöbb szavazattal kérte a lakosság. A sikeres pályázathoz az aktív helyiek mellett a jó önkormányzati infrastruktúrára is szükség volt. A településem negyvenöt gyermek részesülhet az ellátásban fél éven át. A polgármester kiemelte: minden segítségre szükség van, amely a családokat, a gyerekeket érinti.
Most összesen 455 gyermek élelmezését sikerült megoldani a hétvégékre és ünnepnapokra. Ők azok közé tartoznak, akik hétköznap ingyenesen vagy kedvezményesen étkeznek a közintézményekben, hétvégén és ünnepnapokon azonban a család szegénysége miatt éheznek. Rendszerint nagyon várják a hétfő reggeli iskola- vagy óvodakezdést, hogy némi kalóriához jussanak – nyilatkozta Berta Klára, a Gyermekétkeztetési Alapítvány képviselője. Tárnokon egyébként évek óta megszervezik a rászoruló gyerekek nyári szünidei étkeztetését, hetven-nyolcvan kisgyerek kap ebédet a Szociális és gyermekellátó Központban. (HTV)

