A világháló átszövi életünket. Amikor bejelentkezünk az orvosnál, bankkártyával fizetünk, végigsuhanunk az autópályán, amit web-kamera figyel, a nevünk, az arcunk akarva-akaratlanul ott kering valahol az Interneten. A napokban kezdték játszani a mozik David Fincher „Social Network” című, a Facebook születéséről szóló filmjét. Az úgynevezett közösségi portálok kimondottan arra valók, hogy megmutassuk magunkat, megkeressünk másokat. És még mire jók vagy nem jók a net-es közösségek? Az eddigiektől eltérően, most nem csak az utcán szólítottunk meg embereket, hanem a világhálón is.
Éliás Andrea, író, sajtómunkás: Már régóta a rabja vagyok, akárhányszor bejelentkezem az arcok táborába, mindig óriási szenzációra számítok, pedig csak annyit tudhatok meg, hogy melyik barátnőm készül éppen tangózni, vagy férjhez menni. Egyik barátom péntekenként közkívánatra hurrát kiállt, ezzel szellemes hozzászólások sorát indítja el. Rejtjeles vagy nagyon is nyilvánvaló üzeneteket küldünk, ami utal aktuális állapotunkra. Én magam nem tettem le arról, hogy tájékoztassak az engem érdeklő dolgokról, legyen az könyv, zene, film, élethelyzet. Az információk özönében pedig "lájkolok" mindent. Fényképet, hozzászólást. Úgy érzem, ha ezt egy nap legalább ötször nem teszem, elégtelen az aznapi Facebook magatartásom. Most pedig megnézem a közösségi hálókról szóló mozifilmet, kötelességemnek érzem ugyanis.
Laczkó Laura, 12 éves tanuló: Nagyon szeretem a netes közösségeket. Például a Facebook-ot, IWIW-et, mert sok barátot lehet szerezni. Megtalálok olyan rokonokat, akikről nem is tudtam. Jobban megismerem a barátaimat, ismerőseimet. Ha bejelöl egy idegen, megkérdezem, honnan ismer. Teszteket töltök ki, játszom. A virtuális játékokkal további ismerősöket szerezhetek. Azokkal, akikkel neten beszélgetek, erősödik a valós kapcsolatom is.
Gajárszki Móni, eladó: A fiaim azért kérték az Internetet, hogy jobban teljesítsenek az iskolában, de 6-kor bekapcsolják, és éjjel 1-ig lógnak rajta. Édesanyám is használja, és engem is megtanítottak a gyerekek. A két legnépszerűbb közösségi oldalt, az IWIW-et és a Facebook-ot szívesen használom. Hirdetek, vásárolok, barátnőimnek üzenek. Nem telefonálok, nem lapot küldök, mert így olcsóbb. Viszont nem is utazunk már el vidékre, ha ott történik valami – csak üzenünk. Az emberek inkább otthon ülnek, nem ápolnak élő kapcsolatokat, de a neten új ismerősöket is lehet szerezni.
Kiss Gyöngyi, festő, nő: Nem foglalkozom vele, mivel a személyes kapcsolatokat tartom fontosnak. Fent vagyok egy ilyen portálon, meg is nézem az üzeneteimet, de nem ott válaszolok rájuk. Az a jó oldala, hogy kapcsolatot tudok teremteni, információt szerezhetek. De ezzel vissza is élhetnek, mint ahogy erre az utóbbi időben egyre több a példa. Nyugaton például munkavállaláskor ellenőrzik az ember facebook-profilját. Ez egy magánéleti fórum, ahol önként adsz meg magadról adatokat, de ezekkel bárki vissza is élhet, ha hozzáfér. Ezért használom csak korlátozottan.
László Pálné, nyugdíjas: Tetszenek, már amennyit én foglalkozom velük. Néha megnézem, hogy üzentek-e nekem, küldtek-e képeket. Főleg arra használom, hogy a családtól képeket, híreket kapjak. Onnan tudok meg esetleg programokat, nem csak családit, hanem barátit vagy mást. Érdekes, amikor a facebook-on külföldön élő ismerőst találok, akiről már rég hallottam.
Szendrői Anikó, adminisztrátor: Még nem láttam, csak hallottam róla. Nem is vágyom rá, hogy felkerüljek a netre, mert nem érdekel. Többre értékelem a személyes kapcsolatokat. Aki akar, úgyis megtalál, a telefonszámomat soha nem változtatom meg. Osztálytalálkozón szokták kérdezni fent vagyok-e, bejelöltem-e, én meg nézek, hogy miről van szó? Egyébként nyitott ember vagyok. Ha hosszabban ülök valaki mellett, előbb-utóbb beszélgetni kezdünk.
