Két első helyet szerzett Szilágyi

  • SPORT
  • 2010-11-15
  • Írta: LP
  • 706 megtekintés
  • img

Harmadik alkalommal rendezte a rövidpályás magyar bajnokságot Százhalombattán az Magyar Úszó Szövetség. A rangos versenynek ezúttal is a Kiss László Sportuszoda adott otthont november 12-14-én.

Megjelent és versenyzett a teljes magyar élgárda, kivéve Hosszú Katinkát, aki külföldi tanulmányai, illetve Kis Gergőt, aki betegsége miatt nem tudott indulni. A rendezvényt Vezér Mihály polgármester nyitotta meg. Megjelent Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a LEN alelnöke, Ruza József, a MUSZ főtitkára és Vizi Csaba, a főtitkár helyettese, a verseny rutinos főszervezője.


Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy azért örülhettünk inkább korosztályos csúcsoknak, mert a felnőtt versenyzők a november végi eindhoweni Európa-bajnokságra, illetve a december 14-20 között Dubaiban rendezendő világbajnokságra készülnek. A hollandiai Eb-n Verrasztó Dávid és Evelyn, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Dara Eszter és a korosztályos ifik indulnak, míg a világbajnokságon az Eb-érmesek, illetve három rutinosabb felnőtt versenyző, Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel vesznek részt. Kis Gergő hiányzik a sorból, ugyanis beteg.
A harmadik alkalommal lezajlott országos bajnokság szervezése és rendezése ismét remek volt, amit nehéz überelni – értékelt Kiss László.


Százhalombatta a következő két rövidpályás országos bajnokság rendezését is megpályázta, és mivel az eddigi tapasztalatok nagyon imponálóak, valószínűleg pozitívan dönt a nemzeti szövetség. Az OB-k a helyi úszósportra is jótékonyan hatnak, Százhalombatta egyre előkelőbb helyet foglal el a sportág ranglétráján.


Vértesi Tamás, edző a battai úszók eredményeit értékelve elmondta, hogy a legjobb teljesítményt Szilágyi Ádám nyújtotta a 100, illetve 50 méter háton elért első helyével. Mellette Grátz Benjamin sikere is kiemelkedő, aki 100 és 200 méter hátúszásban 8. helyen végzett a felnőttek mezőnyében. A fiú vegyes váltó is remekelt 5. helyével, és a leány gyorsváltó 6. helye is figyelemreméltó az országos mezőnyben. Örvendetes Kalicz Helga 50 méter háton elért 5. helyezése is.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák