Hét góllal kikapott az SZKE a Fraditól a Magyar Kupa harmadik fordulójában, a végeredmény Százhalombattai KE - FTC–Sporek 24-31 (13-17).
A lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Százhalombattai Kézilabda Egyesület a Magyar Kupa harmadik fordulójában, hiszen az NB1 "nagyágyúi" csak a negyedik fordulótól játszanak, így több vidéki csapat is versenyben volt még a harmadik körben, ám sajnos a sorsolás során Fortuna a Fradit hozta ki ellenfélnek, így a végeredmény során érvényesült a papírforma.
A mérkőzés elején még a Fradi vezetett 2-1-re, innen fordított a Batta 4-2-re, azonban a korábban a Százhalombattát erősítő Perger kiválóan védett, így neki köszönhetően, nem tudott jobban meglépni az SZKE.
A Fradinak sikerült kiegyenlíteni, de a hazaiak újra és újra betaláltak, így rendre csak ledolgozni tudták a hátrányunkat. Végül az FTC védekezése az első félidő felénél összeállt és a lerohanásokból szerzett találataikkal megfordították a meccset.
Szünet után sokáig nem talált hálót a Batta, míg közben a Fradi három gólt szerzett, 13-20. Ezt követően az SZKSE minden követ megmozgatott, hogy ledolgozza a hátrányát. Az 50. percre fel is zárkózott 23-26-ra, ekkora azonban elfáradtak és a Ferencváros az utolsó tíz percben visszaállította az eredeti különbséget.