Sokan azt gondolják róla, mindent jobban tud, mindent előbb tud a társadalomról és a politikáról, mint az átlagemberek. Nagyrészt igazuk is van, hiszen Závecz Tibor szociológus, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója immár húsz éve figyeli, vizsgálja a közvélemény alakulását.
- A nyolcvanas évek végén, amikor kezdtek létrejönni az úgynevezett "alternatív társadalmi szervezetek", láttuk, hogy szép lassan elindul egyfajta demokratizálódás, mi pedig megpróbáltuk a saját eszközeinkkel lekövetni azt. Nagyon üdítő korszak volt, hogy a pályánk elején ezeknek a demokratikus csíráknak a kibújásával együtt kezdtük a szakmát, amit a mai napig is csinálunk. A politikai közvélemény-kutatásnak tulajdonképpen akkor lett először az országban keletje és értelme. Aztán megszűnt a Magyar Közvélemény-kutató Intézet, és magáncégek nőttek ki, ezek egyike a Szonda Ipsos. A cégen belül – a hagyományos piackutatás és médiakutatás mellett – tulajdonképpen a "bojt a sapkán" az én szűkebb területem: a véleménykutatás. Nem nagy üzlet, de felméréseink eredményei szinte mindenkit érdekelnek.
- Milyen kérdésekre keresik a válaszokat?
- A társadalom megismerése nekünk, kutatóknak fontos, és érdekes lehet a társadalom elitjének, akik arra tették fel az életüket, hogy azt formálják. Például a politikusok. 2000 és 2006 között a politikai bipolaritás volt a fő kutatási csapásirány. Azt vizsgáltuk, ketté van-e hasadva az ország? Azt találtuk, hogy azt a szociálpszichológiai elvet követte mindkét tömb, hogy "annál inkább vagyunk MI, a MI, minél inkább ŐK, az ŐK". Ez nagy kohéziós erő volt mindkét oldalon, de ez nem normális állapot, nem tartható sokáig. Annál is inkább, mert a kutatások is mutatják, hogy a magyar társadalom nagyon bonyolult értékrendszerrel van megáldva. Az emberek csipegetnek a különböző nézetrendszerekből, és ebből alakul ki valami vegyes, mégis egyben tartható ideológiai attitűd. Ami végül oldani kezdte ezt a kétpólusosságot, az a közös sorscsapás, a gazdasági válság. Ez új irányokat vetett fel a kutatásokban is. Arra kellett figyelnünk, mi az emberek hétköznapi eszköztára, amivel túlélik a mindennapokat, amitől marad valami jövőképük, és nem esnek teljesen pánikba. A magyarokról szoktuk mondani, hogy lehangoló képet festenek múltról, jelenről és jövőről – lehetőleg egyszerre. Azokat a kérdéseket, amik korábban időtlenek voltak, ezúttal konkretizálni lehetett. Hány év múlva éri el az ország a válság előtti szintet? Hány év múlva tud arra gondolni, hogy új autót vásároljon? Kiderült, hogy a magyar ember olyan, hogy utoljára megy be a forgóajtón, de először jön ki. Ez a leleményesség tényleg tapintható a kutatásokban.
- Tulajdonképpen mi a közvélemény-kutatás?
- A közvélemény nem a magánvélemények összessége, hanem a közösség együttesen létrehozott véleménye. Azaz nagyon fontos összetevője, sőt, feltétele, hogy kommunikáció által már ütköztetett, érvek és ellenérvek által formált legyen. Ha egy adott témáról elindult valamiféle párbeszéd – ez lehet családi, kocsmai vagy munkahelyi beszélgetés –, akkor mondhatjuk, hogy kialakult a közvélemény. Élvezetes és izgalmas ezt figyelni és követni.
- Honnan ez a szenvedélyes közéleti érdeklődés?
- Pápán születtem, nagyon bensőséges, falusi környezetben nőttem fel. A pápai gimnáziumban két fontos dolgot tanítottak: egy szakmában nagyon el kell mélyülni, és ugyanakkor egy kicsit polihisztornak is kell lenni. A politikai érdeklődésem kezdetektől megvolt, nagy hírfogyasztó voltam már akkor is. Programozó-matematikus szakra jártam az ELTE-re, aztán harmadévben jelentkeztem a szociológia szakra, mert azt láttam, hogy a társadalmi kérdésekre leginkább ott, illetve ennek segítségével kaphatok válaszokat. A számok világa és a társadalmi érdeklődés a közvélemény-kutatásban egyesült. Tudtam, hogy érdekes szakmát választottam, de azt nem, hogy a sors néha igazságtalan lesz velünk szemben. Nem panaszkodom, mert én választottam, de amikor megmérettetjük magunkat a választási előrejelzéssel, abban azért van rizikó. A becslés során rengeteg hibafaktor lehet, és pár nap múlva eljön a választás, amikor feketén-fehéren látszik, hogy úgy szerepelnek-e a pártok, ahogy előre jeleztük. Ezzel az egész cég, az egész szakma méretődik meg.
- Volt, amikor izgulni kellett?
- A 2002-es választásnál minden közvélemény-kutató cég rosszul becsülte meg a győztest, de nagyon sokat tanultunk belőle. Akkor még nem, de később már felkészültünk arra, hogy a pártpreferenciájukban bizonytalan vagy azt eltitkoló válaszadóinkról kiderítsük, nagy valószínűséggel kire, mire voksolnak. 2006-ban, 2010-ben már voltak olyan további kérdéseink, amelyek alapján jól becsülhettük politikai orientációjukat. Különösen izgalmas és sikeres volt a 2006-os választás előrejelzése, pedig akkor szinte egyenlően állt a mérleg a két nagy párt között. Nem mondhattuk, hogy nem tudjuk, ki fog nyerni, megfutamodás lett volna. A választás délutánján a mért adatokból és a titkolózók szavazói magatartásának becsléséből az MSZP győzelmét jeleztük. Aztán este hihetetlen izgalmak közepette előbb azt láthattuk, hogy a kistelepüléseken a Fidesz vezet, majd jöttek a városi voksok, amelyek révén megközelítette az MSZP, s végül utóbbi a fővárosi szavazatokkal nyert. A kiélezett versenyt szemlélve majdnem infarktust kaptam, azt nem kívánom senkinek.
- Végül fellélegezhetett.
- Igen, sikeres előrejelzést adtunk, de efféle izgalmakból elég négyévente egy. Idén, áprilisban könnyű volt becslést adni, nem volt kétséges, hogy ki lesz a nyertes. Nagyon fontos, hogy a közvélemény-kutatásnak minél nagyobb nyilvánossága legyen. Hogy az emberek ne csak a politikusok szónoklatainak, a közvetlen környezetük véleményvezéreinek legyenek kitéve, hanem ők maguk is konstatálni tudják, hogy a többséghez vagy a kisebbséghez tartoznak. Én csak annyit szeretnék, legyen akkora szerepe a közvélemény-kutatásnak, mint egy politikusnak!
- Általában milyen szempontok alapján döntenek az emberek?
- Bonyolult értékek, érdekek és személyiségek alapján. A magyarokra jellemző, hogy túlságosan sok az érzelmi elem a döntéseikben, és ez szerintem nem jó. Nem elég fontosak a racionális értékek és érdekek.
- Néhány éve Százhalombatta is rendelt kutatást a cégétől.
- Ha jól emlékszem, 2002 és 2006 között két kutatást is kért az önkormányzat a város működésével, a testülettel, a képviselőkkel kapcsolatban. Mindig vannak általános, közérzeti kérdések, például, hogy miként működik a város a battaiak szerint, és vannak konkrét dolgok, amikor döntés előtti alternatívákat próbálnak meg a városlakókkal véleményeztetni. Akkoriban a főtérről, a mentőállomásról, a Városkapu Üzletházról kérdeztünk. Szerintem lehetne gyakrabban, egy városnak kell legyen visszajelző rendszere.
- Nem elég négyévente?
- Nem, mivel költségvetés évente van. A preferenciák eldöntésénél szerintem jól teszi egy város, ha szembesül a lakosság hangulatával. Vannak fogadóórák, közmeghallgatások, kék-zöld vonalak. Ezek persze mind fontosak, de ezekhez képest a közvélemény-kutatás objektívebb képet tud mutatni, amiben minden réteg olyan súllyal képviselteti magát, mint a város egészében.
- A családjáról, a szabadidejéről eddig kevés szó esett.
- A feleségemmel 27 éve vagyunk házasok, ő az erőműben, illetve annak különböző cégeiben dolgozott, tehát mondhatni "erőműves". 1984 óta élünk Százhalombattán, a fiam – Gergő – idejárt általános iskolába. Most végzett a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán, jelenleg pedig a Közép-európai Egyetemen tanul politikai elemzést. Nem az én rábeszélésemre. Az egyetemi barátai, ismerősei révén tulajdonképpen belesodródott. Sokféle érdeklődése van, és ez szerintem jó beugró lesz a munkaerőpiacra. Nagyon bízom ebben, támogatom és segítem. A hírfogyasztást említettem, szeretek képben lenni, tudni mindenről, ami a magyar társadalom életét meghatározza. Ennek az új formáit is magamévá tettem az sms hírszolgáltatástól az internetböngészésig, de megnézek például közéleti blogokat is. Szerintem nagyon jól szelektálok. Alapvetően a belföldi hírekre koncentrálok, illetve a társadalom szélesebb rétegeit érintő döntések izgatnak. Az olvasás, versolvasás is olyan alap, ami Pápán alakult ki. Szeretem például Nagy Lászlót. Zenében a "nagygenerációs" magyarokat hallgatom, mint Koncz Zsuzsa és az LGT, illetve az instrumentális, elmélyülős, jó hangulatot adó Pink Floyd-ot és hasonlókat. Sokan azt gondolják rólam, hogy biztos valami olyat tudok, amit ők nem. Különböző társaságokban gyakran kiváltok olyan ingerenciát, hogy beszélgessünk a politikáról. Ezt egyébként jól tűröm, minden közéleti történésről van gondolatom, véleményem, de néha másról is társalognék.
- Miről beszélgetne szívesebben?
- Könyvekről, színházról, zenéről. A generációnkról. Hogy összetartja-e valami az ’56 után született embereket? Eljutottunk-e oda, ahol lennünk kell, tudjuk-e követni ezt a gyors technikai és kommunikációs változást, vagy lemaradunk? Nagyon régóta izgat a vidékiség. Hogy ez mit jelent, milyen értékek párosulnak mellé? Hogyan változik a személyiség, ha valaki vidéki közegből kerül a budapesti politikai elitbe? Az az értékrend, amit hoz magával, átörökíthető-e, átadható-e, el tudja-e ismertetni? A különböző értékrendszerek tudnak-e egymáshoz illeszkedni? Pápán évfolyamtársam volt Kövér László. Az ő pályafutatása, politikai credója nagyon érdekes. Vagy Gyurcsány Ferencé, aki szintén ugyanoda járt egy évvel alattam, és teljesen más pályát futott ugyanabból a konzervatív kisvárosi miliőből indulva. Ezek nagyon izgalmas dolgok. De nyilván a különböző szakmákban is vannak ilyen karrierek. Egy biztos, a lokálpatriotizmus nagyon erősen jellemző az én kisvárosban felnőtt korosztályomra.
- Kit javasol, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Nagy tisztelettel figyelem Schmidt Mónika tevékenységét, a Szülők Fóruma Egyesület vezetőjeként sokat tesz a sérült gyermekekért. Kíváncsi lennék, hogyan alakult ki az elhivatottsága? Milyen állomásai voltak annak az életútnak és szakmai pályafutásnak, amelynek eredménye a másokról való gondoskodás, a nehéz sorsú emberek segítése?
