A battai sárkányhajó évadzáró sikere

  • SPORT
  • 2010-10-11
  • Írta: ani
  • 611 megtekintés

Szabadidős kupával egybekötött országos bajnoksággal zárult az idei sárkányhajós szezon október 9-én, Csepelen. Ismét vízre szállt a százhalombattai Kajakmesterek Klubja, és eredményükön meglátszott, hogy saját hajóval, jobb körülmények között készülhettek, mint a nyáron.


Az első futamban egyedül a paksi Atomok bizonyultak erősebbnek náluk, de sikerült legyőzni az augusztusi szegedi bajnokságon még komoly ellenfélnek számító Vízivilág Dragonst, és a LapáTolókat is. A battai evezősök az összesorsolások következtében végül csak a B-döntőbe kerültek, ám azt fél hajóhosszal megnyerték. Ilinyi János, a csapat edzője elmondta, az időeredmény alapján ezüstérmesek lehettek volna az A csoportban is. "Megmutattuk a többi csapatnak, akiknek egyszer-egyszer sikerült megverniük bennünket, hogy tisztában vagyunk vele, hogy többet kell dolgoznunk és mindent meg is teszünk".


Ezzel az összecsapással véget ért az idei versenyszezon, és elkezdődhet az új csapatok felállítása. Ehhez várja az érdeklődőket a dunafüredi kikötőnél, keddenként és szerdánként 17 órakor a Kajakmesterek Klubja.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák