Az érdi baseball életében 2010. október 3-án történelmet írtak az Érd Pirates serdülő csapatának játékosai. Az Egyesület fennállása óta még nem volt rá példa, hogy egy bajnoki évben a két legrangosabb versenyen döntőbe jusson érdi csapat. Ez a mérkőzés a három héttel ezelőtti Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereségre a visszavágás lehetőségét tartogatta a Kalózok számára. A mérkőzés pénzfeldobással kezdődött. Ez a Mikepércs Mosquitos csapatának kedvezett, így ők lettek a hazai csapat.
14.00-kor nagy siker volt a kezdő dobás. Belinszky Krisztina végezte el, aki három súlycsoportban hat világbajnoki övvel rendelkező profi bokszvilágbajnok. A mérkőzés első három játékrészében az érdi Kalózok kaptak jobban lábra, a jó védekezés, a szép ütések és a jó futásteljesítmény révén már 7:0-ra is vezettek. A Mosquitos csapata mindent megpróbált a felzárkózásra. A dobó és elkapó játékosok cseréje után el is kezdték a pontgyűjtést a negyedik-ötödik játékrészben. Ám ekkor az utolsó két játékrészre az érdi csapat vezetése élén Terry Lingenhoel vezetőedzővel új taktikát dolgozott ki, amit a játékosok maradéktalanul végrehajtottak. Ennek eredményeképpen az Érd Pirates csapata 16.15-kor Magyar Serdülő Baseball bajnok lett.
Érd Pirates – Mikepércs Mosquitos 12:9
Visszavágtunk a három héttel ezelőtti vereségért. A díjátadó ünnepségen minden csapatnak a jól megérdemelt kupákat Vámos Attila a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség elnöke adta át.
Vári Gergő az érdi csapat kapitánya büszkén emelte az ég felé az első helyért járó serleget. Ezzel az eredménnyel a Pirates csapata feltette a koronát az egész évi szereplésére és áldozatos munkájára.
Hajrá Érd!!!!
Az Egyesület munkájában segítségünkre vannak: Érdi Újság, Érdi Lap, Érd Városi Televízió, Rádió 6, Érd Polgármesteri Hivatal, ÉTV Vízművek Kft., Érdi Közterület Fenntartó Kft., Albert Üzletház, Soós Pékség, Kati Mami Pékség, Vigh Business Kft., OMÉZUS Alapítvány
Minden kedves szurkolót szeretettel várunk!
Bajtai Béla főtitkár
Érd Baseball Team Egyesület