Első BXSC boulder kupa

  • SPORT
  • 2010-09-20
  • 2593 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img

Már hagyomány, hogy a Battai Xtreme Sport Club a Battai Napok keretében rendezi meg BMX- és gördeszkaversenyeit. Az idén először a falmászó szakosztály is országos színvonalú boulder versenyt szervezett szeptember 11-én.

- A fal két nagy egységből állt – mondta el Varga Krisztián, a BXSC falmászó szakosztályának vezetője, a verseny egyik szervezője. Az egyik részét tatabányai barátainktól béreltük, a másik felét a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetségtől kaptuk. Ezt Zsombóról kellett elhozni, mert ott használták utoljára egy nemzetközi versenyen.


- Ki építette a falakat és az utakat?

- Sajnos vasárnap helyett csak kedden tudtuk elkezdeni a falállítást a MOL-napok sátra miatt, de a battai mászók szorgosan dolgoztak, úgyhogy csütörtökre állt a fal és felette az esővédő ponyva is. Péntekre már csak az utolsó simítások maradtak. A megoldandó feladatokat, azaz kunsztokat Csoszti (Vellai Zoltán) és Hoff (Barcza Gábor) alakították ki, akik az összes országos kupaforduló útjait is szokták.


- Kik versenyeztek?

- Összesen ötvennyolcan indultak. Jöttek Bonyhádról, Zsombóról, Veszprémből, Fehérvárról és Budapestről is. Egy lány – Lokay Hedvig – Kanadában olvasta a battai mászók blogját, és mivel épp itthon volt az apukájával, motorral jöttek Szombathelyről Battára.

A boulder versenyen a végcél a legfelső topfogás két kézzel való elérése. Ez körülbelül négy-öt méter magasan van, és öt-tíz-tizenöt lépés és fogás vezet odáig. Ha valaki első "nekifutásra" eléri a topot, azaz "on sight" megmássza, az tíz, ha többszöri próbálkozásra, az kilenc pontot ér. Az út zónákra van osztva. Egy zóna teljesítéséért öt pontot kaphat a mászó. A selejtezőt követő döntőn négy úttal kellett megküzdeniük a versenyzőknek.


- Milyenek voltak a döntő útjai?

- Világszínvonalú kunsztok voltak. Ezeket általában egyféleképpen lehet megoldani, ezért a versenyzők nem is nézhetik egymást. A várakozóknak az úgynevezett "izolációba" kellett vonulni. A döntőben mindig akadnak meglepetések. Az A kategóriás lányoknál is teljesen borult a papírforma, a B kategóriás fiúknál pedig az egyik srác, aki a selejtezőben szerzett pontjai alapján ötödikként került a végső fordulóba, végül második helyen végzett, mivel az egyik kunsztot, amivel mindenki más küzdött, ő elsőre, azaz "on sight" megoldotta. Ez a mászás csúcsa.


Az eső ellenére is izzott a hangulat a döntő vége felé, a sötétedő mászófalak körül. Fiúk és lányok feszülő izmokkal, keményen küzdöttek a falakon a többiek harsány szurkolásától kísérve. A dicsőségen túl a győztesek egy-egy eredeti Varga László alkotással és Pulinka Lilla által készített egyéni éremmel is gazdagodtak.


A döntő után még sokáig próbálták versenyen kívül is a falakat, és végre azok a battai mászók is nekiugorhattak, akik egész nap, sőt egész héten a háttérben dolgoztak a verseny sikeréért.

A tervek szerint jövőre is lesz BXSC boulder és egyéb extrém sportverseny a Battai Napokon. ani


Eredmények:

Lányok:

A kategória:

1. Király Nóra, Klébi DSE

2. Lokay Hedvig, Boulder Climbing Center, Toronto

3. Hidegh Ivett, BXSC


B kategória:

1. Hercegh Noémi, Ujjerő SE

2. Hercegh Zsófia, Ujjerő SE

3. Brassányi Tímea, BXSC


Fiúk:

A kategória:

1. Róth Barnabás, BXSC

2. Martincsák István, Gerecse

3. Komjáti Zoltán, Gerecse


B kategória:

1. Tőke Ádám, BXSC

2. Pákozdi Károly, Ujjerő SE

3. Dudás Bence, BXSC


(http://http://bxsc.blogspot.com">http://bxsc.blogspot.com/)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák