Megalakult a női kézilabda-csapat

  • SPORT
  • 2010-08-31
  • 2269 megtekintés
  • img

Szeptember 12-én, Gyömrőn játssza első bajnoki mérkőzését a nemrégen alakult Százhalombattai Női Kézilabda KSE. Az új egyesület létrejöttéről és céljairól Somlai József edző beszélt.

Elmondta, hogy már évek óta foglalkoznak leány kézilabdával, és a "kiöregedő" játékosok többször jelezték, hogy tovább szeretnének játszani egy felnőtt csapatban. Nyáron alakították meg a csapatot, amely jelenleg 22 játékosból áll. A fiatalokhoz csatlakoztak olyan, a városban lakó női játékosok is, akik szeretik a kézilabdát, és nagy szorgalommal, örömmel vesznek részt a munkában. Megalakult az elnökség is, Pintér Pált választották elnöknek, Sinka Lászlónét és Egervári Antalt pedig elnökségi tagnak.


Somlai József és Szilágyi András edzőként foglalkozik a játékosokkal, a technikai feladatokat Tallér Zsolt oldja meg. Ebben az évben indulnak először a Pest megyei I. osztályban, amelyben A és B csoportban zajlanak a mérkőzések. Az alapszakasz után a rájátszásban döntik el a végső sorrendet a két csoport résztvevői.


A felnőttek mellett egy ifjúsági csapatot is indítanak az ifi bajnokságban, de ők csak játéknapok keretében mérkőznek meg egymással, mivel nem minden felnőtt csapat tudott ifjúsági összeállítást is kiállítani.
Első hazai találkozójuk szeptember 18-án lesz a VSZK-ban az Aranyszarvas SE ellen.
Szeretnék, hogy megerősödjön a városban a női szakág, és idővel természetesen szeretnének komoly eredményeket produkálni. Az idei bajnokságban viszont az a céljuk, hogy megkapaszkodjanak a megyei első osztályban.


A Női Kézilabda KSE őszi, hazai mérkőzései
Szeptember 18-án, 19 órakor: NKKSE – Aranyszarvas, 17 órakor ifi
Szeptember 22-én, 19 órakor: NKKSE – Bugyi, 17 órakor ifi
Október 10-én, 13 órakor: NKKSE – Alsónémedi
Október 30-án, 11 órakor: NKKSE – Gyömrő, 9 órakor ifi
November 21-én, 15 órakor: NKKSE - Kóka
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák