Egyéni számokban nem, a 4-szer 100 méteres vegyes váltó tagjaként azonban döntőbe jutott, és 7. helyen végzett a százhalombattai Szilágyi Ádám az úszó Európa-bajnokságon, Budapesten.
A százhalombattai VUK SE fiatal versenyzője Gyurta Dániellel, Hős Péterrel és Kozma Dominikkal szerezte meg a hetedik helyezést.
Az egyéni számokban 50 és 100 méter háton is a legjobb idejét úszta, kihozta magából a legtöbbet, de a nagyon erős mezőnyben a papírforma érvényesült – mondta el Vértesi Tamás edző. Szilágyi Ádám az önkormányzat anyagi támogatásával készül a 2012-es olimpiára. A 18 éves ifjúsági és felnőtt válogatott, többszörös magyar bajnok részére félévente két és fél millió forintot biztosítanak versenyzésre, speciális eszközökre és felszerelésekre.
Negyvennégy ország közel 1200 versenyzője vett részt az augusztus 4-e és 15-e között Budapesten és Balatonfüreden megendezett Eb-n. A külföldi csapatok, versenyzők és sportvezetők maximálisan elégedettek voltak a szervezéssel. Egy-két apróságot biztosan másként csinálnának legközelebb, de összességében maguk a szervezők is elégedettek – mondta el Vizi Csaba, a VUK SE úszó szakosztályának vezetője, a nemzetközi verseny vezető koordinátora. A magyar csapat sikerei pedig megkoronázták a rendezvényt. Ezért érdemes volt dolgozni az elmúlt két hónapban! – tette hozzá.
A Magyar Úszó Szövetség felkérésére közreműködő sportvezető munkája nem ért véget a versennyel együtt. A következő két hétben a helyszínek bontásában, majd a pénzügyi és szakmai beszámolók elkészítésében közreműködik.
Kérdésünkre azt is elmondta: kegyes volt az Eb-hez az időjárás, mindössze egy szinkronúszás szám szenvedett két órás csúszást az eső miatt. A verseny óriási érdeklődést keltett, a délutáni úszó döntőket a legtöbb napon 5000-es nézősereg kísérte figyelemmel, de meglepően sokan voltak kíváncsiak a szinkronúszásra is. Vizi Csaba elmondta, a MUSZ vezetői elégedettek voltak munkájával, bízik benne, hogy a jövőben is kap hasonló feladatokat.
Kiss László, az úszószövetség városunkban elő kapitánya annak örült a legjobban, hogy a vidéki műhelyek is sok versenyzőt delegáltak az Eb-re.
"Szép eredmény volt már az 59 induló is, soha ennyi magyar versenyző nem állt rajthoz Európa-bajnokságon. Mindenki nagyon figyelt egymásra, és korrekt volt mindenki mindenkivel. Nemcsak a fővárosból érkeztek versenyzők, például Ajkán is remek munka folyik. A többi vidéki műhely is nagyon jól működik. Ez a csapat még három olimpián indulhat, meglehet egy jó bázis, ha megfelelő anyagi körülmények lesznek" – nyilatkozta az eredményeket értékelő sajtótájékoztatón.