Környezetvédelmi díj

Szeptember elsejéig még lehet pályázni a Pest Megye Környezetvédelméért Díjra. Az elismerést azok kaphatják meg, akik kiemelkedő munkát végeztek a környezetvédelem területén.

A megyei önkormányzat azokat a megyében élő magánszemélyeket, illetve közösségeket kívánja elismerésben részesíteni, akik az épített és természetes környezet megóvása, fejlesztése, a környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében magas színvonalú, kiemelkedő munkát végeznek, vagy végeztek, amelynek eredménye az adományozást megelőző évben valósult meg.


A díjból évente négyet adnak át, magánszemélyek részére kettőt és közösségek számára kettőt. A beérkező javaslatokat a Környezetvédelmi és Közlekedési Bizottság értékeli, a díjat december negyedikén, a megyenapi ünnepségen adja át a közgyűlés elnöke. Az elismeréssel oklevél, emlékplakett és a mindenkori minimálbér háromszorosának megfelelő mértékű jutalom jár. Az adományozásra javaslatot tehetnek a Pest megyei önkormányzatok, magánszemélyek, illetve társadalmi, civil szervezetek, egyesületek is.


A javaslattétel feltétele a javaslattevő és a javasolt neve, címe, elérhetőségének megadása mellett a javasolt személy, vagy közösség tevékenységének rövid, néhány A/4-es gépelt oldal terjedelmű összefoglaló jellegű bemutatása, a végzett környezetvédelmi munka eredményességének, színvonalának, kiemelkedő értékének írásos, esetleg fotódokumentációval kiegészített bemutatása. A bemutatásnak azokat a szempontokat kell érintenie, amelyek a végzett tevékenység értékét, kiemelkedő színvonalát és eredményességét támasztják alá.


A javaslatokat a fenti feltételek szerint írásban Pest Megye Önkormányzatának Hivatala, Igazgatási Irodájához címezve, postai úton lehet benyújtani. A borítékra rá kell írni: "Pest Megye Környezetvédelméért Díj" Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7. Postacím: 1364 Budapest Pf.: 112

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák