Labdarúgás

  • SPORT
  • 2010-08-09
  • 611 megtekintés

Előkészületi mérkőzés, augusztus 4. VSZK.


Százhalombattai LK – Budafok

2 – 0 (1-0)


SZLK: Nagy E. – Szeles (Henrik), Nagy G., Móra, Gyurkovics – Győri, Ódor (Ihos), Trizna (Szép), Gyurácz – Sárdi (Herczeg), Hegedűs (Tancsik)

Edző: Varga László

Gólszerzők: Nagy G., Győri R.



A Százhalombattai LK a 2010/11-es bajnoki évre készülve a nyári alapozás során már az ötödik előkészületi mérkőzését is lejátszotta, és gőzerővel készül a bajnoki rajtra a Duna-csoportban, ami Dorogon kezdődik, augusztus 14-én. Hazai pályán a Sárisápot fogadja az SZLK augusztus 20-án.

Tallér Zsolt ügyvezető a felkészülésről és az átigazolásokról adott tájékoztatójában elmondta, hogy a csapat nagyjából megmaradt, Károlyi Róbert abbahagyta az aktív játékot, valamint Sontra Gábor és Szabó Zoltán a továbbiakban Budaörsön folytatja pályafutását. Új igazolásként Győri Rajmund és Ódor Zoltán Ausztriából, Trizna Tamás Dabasról, Szeles Tamás az RKSK-tól, Tancsik Barnabás az FTC-től, Nagy Ernő Tatabányáról és Csizmadia Zoltán Érdről érkeztek hozzájuk. Az eddig lejátszott előkészületi mérkőzéseken minden játékos lehetőséget kapott a bemutatkozásra, ebből a keretből fog összeállni a kezdő csapat a bajnoki rajtra. A céljuk az, hogy jól küzdő, egymásért játszó, mentálisan is rendben lévő amatőr csapat alakuljon ki, amelyik majd a bajnokságban egy erős középcsapattá válhat.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák