Országos korosztályos és felnőtt versenyt rendezett a VUK SE tenisz szakosztálya július 3-4-én, a VSZK-ban. Négy korosztályban mintegy 32 versenyző nevezett.
Végeredmény
F10 – I. Murányi Manassé – HTF-CSOKÓ TE.
F12 – I. Marozsán Fábián VUK SE
F14 – I. Tóth Péter Fortuna SE, Budapest
F-3(felnőtt III.oszt.) – I. Forrai István VUK SE.
Dénes Tibor edző elmondta, hogy majdnem minden hétvégén rangos hazai és nemzetközi versenyeket rendeznek. Az eseménysort a nemzetközi teniszverseny nyitotta, majd egyhetes alsós és felsős tenisztábor következett, és városi teniszbajnokságot rendeznek július 24-én. Reméli, kellő létszámú és színvonalas eseményen vehetnek részt a versenyzők.
Tisztelt Szerkesztőség! A Hírtükör 2010.08.26-án megjelent számában az "Amiből a kevesebb ajobb" című cikkükre reagálnék párt sort. Leszögezem,én is fizetem a nem kevés távhő számlát, de mint erőműves dolgozó nem mehetek el szó nélkül amellett amit gyakran hall az ember a városban és most az önök újságírójának a szájából hangzott el, nevezetesen: " a hőenergia tulajdonképpen mellékterméke az erőműnek " . Kérem önöket írják már meg egy cikkben, hogy a gőz amit az erőmű kiad a város felé NEM melléktermék! Nem a kukába illetve a Dunába dobná az erőmű ezt a gőzt hanem ezzel a gőzzel is áramot tudna termelni! Hogy ez a gőz létrejöjjön tetemes mennyiségű gázt kell felhasználni. El kellene már ezt a közel 50 éves tévhitet oszlatni, mindannyiunk érdekében. Tisztelettel: Péterffy József A DERT dolgozója