VUK évzáró

  • SPORT
  • 2010-06-28
  • 616 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Családi sportnappal egybekötött évzárót rendezett a százhalombattai VUK SE labdarúgó szakosztálya az Óvárosi Sportcentrumban június 19-én.

A már hagyományosnak mondható eseményen szülők, edzők, játékosok álltak ki egymás ellen játszani. A füves nagypályán, a három kispályán és a műfüves pályán is nagy csatákat vívtak a csapatok. A mérkőzéseket követően Katona István, a VUK SE és Szabó Zoltán, a sportbizottság elnöke adta át az érmeket, okleveleket és különdíjakat a csapatoknak. Ez után finom bográcsozás mellett beszélték meg a 2009/10-es bajnokság eseményeit.


Katona István elégedett a labdarúgó szakosztály munkájával és eredményeivel. Elmondta, hogy az U19-es csapatból már többen bemutatkoztak a felnőtteknél, rájuk a közeljövőben nagyobb feladatok is várnak. Megköszönte az önkormányzat időben érkezett anyagi támogatását, és abban reménykedik, hogy a következő bajnoki évben is hasonlóan jó eredményekről tud beszámolni.


Eredmények a bajnokság végén


UF-es Budai Körzeti Bajnokság (BKB) II. hely, U8-as BKB VII. hely, U9-es BKB III. hely, U10-es BKB VIII. hely, U11-es BKB III. hely, U13-as Pest Megyei Kiemelt Bajnokság II. hely.
Házi gólkirály lett 26 góllal: Károlyi Olivér
U16-os NB III. Alföldi-csoport IV. hely, házi gólkirály: Herczeg Simon 34 góllal.
U19-es NB III. Alföldi-csoport V. hely, házi gólkirály: Károlyi Csaba 10 góllal.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák