Kézilabda

  • SPORT
  • 2005-09-28
  • 95 megtekintés

A második és a harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte Sótonyi László csapata az NB I/B-ben.

A battaiak előbb a Harkányi SE otthonában diadalmaskodtak 33-24-re, majd a Nagykanizsai Izzót múlták felül idehaza 26-18-ra. A baranyai meccsen Kertész Balázs és Haag Dávid egyaránt 6-6 gólig jutott. Ezen a meccsen a második harminc percben volt meggyőzőbb kéziseink játéka, itthon viszont az első félidőben muzsikáltak jobban és ötgólos előnyre tettek szert. Ezt a második félidőben már csak hárommal sikerült megtoldani. Ráadásul a Kanizsa a harmincötödik perc tájékán felzárkózott két gólra. Érezni lehetett, hogy nagy presztízscsata folyik talán azért is, mert vezetőedzőnk korábban éppen a zalai együttesnél dolgozott. A rövid hullámvölgyön és kapkodáson valahogy úrrá lettek a battaiak, és a végére már csak a győzelmük aránya volt kérdéses. Az összjátékon van még mit csiszolni, de Pásztor, Balázs, Csík, Boda, Nagy, Horváth és a többiek is egyre jobban érzik a tempót. Ez a gárda alkalmas lehet az élvonalba való visszakerülés kivívására is. Persze még nagyon az út elején járnak, de a kezdés biztató, és komoly tartást adhat a sikeres folytatáshoz.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák