A százhalombattai konferenciaközpontban tartotta századik, jubileumi ülését az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Végrehajtó Bizottsága június 10-11-én. Sinka László, a bizottság tagja, a hazai szövetség elnöke közös sajtótájékoztatón számolt be az eseményről Vezér Mihály polgármesterrel.
Sinka László hangsúlyozta, hogy Százhalombatta nemcsak a sport kiemelkedő támogatásával szerzett érdemeket az EHF-nél, hanem azzal is, hogy a délszláv háború idején a szövetség nálunk rendezhette meg a volt jugoszláv tagországok közötti meccseket. Idén Bécs és Moszkva után érkezik Százhalombattára az EHF vezérkara, következő tanácskozását Koppenhágában tartja.
Az 1991-ben megalakult nemzetközi szervezethez negyvenkilenc ország tartozik, Koszovót társult tagként tartják nyilván. A végrehajtó bizottságban kilenc szakember dolgozik, egyebek között Sinka László, városunk díszpolgára, illetve Andrej Lavrov háromszoros olimpiai bajnok kézilabdázó. A szövetség legfontosabb feladata az Európa-bajnokságok megszervezése, és annak az elősegítése, hogy a lehető legjobb csapatok jussanak ki az olimpiai játékokra.
Sinka László természetes törekvésnek nevezte, hogy lokálpatriótaként igyekszik minél több kiemelkedő sport-, illetve sportdiplomáciai eseményt a városba hozni, amelyek számára a felújított sportcsarnok és az új konferenciaközpont egyaránt ideális helyszín lehet.
A végrehajtó bizottság a legfontosabb döntéseket a 2014-es férfi és női Európa-bajnokságra érkezett pályázatok kapcsán hozta, de tárgyaltak a női Bajnokok Ligája négyes döntőjéről is. A nagy esélyes Magyarország, amely Horvátországgal közösen jelentkezett a sportrendezvények szervezésére, a nagy rivális pedig Dánia, amely a következő helyszíne az EHF ülésének.
Vezér Mihály örömét és köszönetét fejezte ki, amiért az EHF választása a városára esett. Elmondta: az esemény jól illeszkedik a város távlati idegenforgalmi terveibe. Ezen a téren nagy előrelépést jelent majd az új, háromezer ülőhellyel rendelkező sportközpont is. Ennek már elkészültek a tervei, az átadást 2012 végéig tervezik.
A Jobbik Százhalombattai Alapszervezet üdvözli Szigetvári József kinevezését. Reményeik szerint szoros együttműködés alakítható majd ki a párt kulturális hagyományőrző programja és a remélhetően Kulturális Központtá alakuló BMK között. (Várnai Péter Jobbik)