Országszerte, így Pest megye több településén is megemlékeznek ma a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról és sok helyen emlékhelyet is avatnak. Szigetszentmiklóson Országzászló emlékművet adnak át és ünnepi műsor is lesz 3 órától a római katolikus templom melletti téren. Tökölön pénteken délután fél 5-kor római katolikus szentmisére, majd ünnepségre várják a helyieket, Dunavarsányban pedig 6 órától a Trianon Emlékparkban lesz megemlékezés. Csepelen szombaton 10 órakor avatják fel a trianoni emlékművet a katolikus templom kertjében, 11 órától pedig ökumenikus istentiszteletet tartanak. Szentendrén szintén emlékművet avatnak a Kálvária dombon. Diósdon Árpád-ház Emlékhelyet és Országzászlót adnak át a Kunhalmon, június 13-án.