Falmászás

  • SPORT
  • 2010-05-19
  • 2409 megtekintés
  • img

A Battai Extrém Sport Club falmászói is részt vettek május 16-án a miskolci Factory mászóteremben megrendezett Boulder és Gyorsasági magyar kupa harmadik fordulóján. A BXSC-t öten képviselték: Hideg Ivett, Kádár Noémi, Balogh "Drusza" Zsolt, Róth Barnabás és Varga Krisztián. Már az odautazás is izgalmas volt: az autópályán állt a víz, Miskolcot elöntötték a kisebb patakok, az acélgyár területén található falmászó-termet sem volt könnyű megtalálni.


A battaiak a második csoportba kerültek, nyolcvan perc állt rendelkezésükre a tizenegy feladat megoldására. Az építők kitettek magukért, nehéz utakat állítottak össze. Mind a tizenegyet egyik battai versenyző sem tudta megoldani. A döntő négy kiemelten nehéz útját végül Róth Barni, Balogh "Drusza", Hidegh Ivett és Kádár Noémi próbálhatták meg. A végső megmérettetést a lányok kicsit szétszórtan kezdték, de hamar összeszedték magukat. Végül a kilencedik és a tízedik helyet szerezték meg. A srácoknál érezhető volt a feszültség, mindketten beleadtak mindent a döntőbe. Róth Barnabás így a negyedik, Balogh "Drusza" a tízedik helyen végzett.


A következő és egyben utolsó boulder versenyt június harmadik hétvégéjén, Zsombón rendezik.


Varga Krisztián

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák