Nem talált legyőzőre az SZTC Sakkszakosztály csapata a Pest Megye Szalkai csoportban a Szuper csapatok 2009-2010-es bajnokságán. Tizenkét csapat között, 11 fordulón keresztül győztek, és 5 ponttal előzték meg a második helyezett Dunaharasztit.
Az erős mezőnyben még az utolsó forduló is tartogatott izgalmat, legalább 5,5 pont kellett szerezniük ahhoz, hogy biztos legyen a bajnokság.
Több jó egyéni teljesítmény jellemezte a csapat játékát felnőtt és ifjúsági szinten egyaránt. A bajnokcsapat pontszerző tagjai erősorrend szerint: Nagy Zoltán, Pásztor Ferenc, Bartha Sándor, Horeczky Tibor, Csóli Ödön, Monda László, Rosta Sándor, Bereczki István, Szenczy Sándor, Nagy Miklós, Kovács István,J ász Péter, Nagy Csaba, Farkas László, Benke Károly, Szécsi Péter, Horváth Mihály. Dicséret illeti Szécsi Pál ifjúsági sakkoktatót, aki minden hazai mérkőzésre felkészítette fiát a versenyzésre, s a helyszínen buzdította a csapatot.
"Újra bebizonyítottuk, hogy az országos bajnokság legjobbjai között van a helyünk" – mondta Szenczy Sándor szakosztályvezető.
A játékosállomány annak ellenére is adott, hogy néhány erős játékosra a jövőben nem számíthatnak, emellett anyagi feltételeik is megfelelőek az önkormányzati támogatásnak köszönhetően.
Tervezik az ifjúsági képzés erősítését, ősszel beindítják a Battai Sakk Sulit, ahol szakoktatók segítségével szeretnék népszerűsíteni a sportágat és utánpótlást nevelni.
A szakosztály június 13-án, 10 órától tartja évadzáró versenyét a Hotel Trainingben. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ugyanott 13 órától a bajnokcsapat ünneplése, megyei kitüntetése kezdődik meghívott vendégekkel.