Országos sulipóló döntő Százhalombattán

  • SPORT
  • 2010-05-10
  • 902 megtekintés
  • img

Két év telt el a Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület megalakulása óta, amely idő alatt komoly fejlődésen mentek keresztül. A jelenről és a jövőről kérdeztük Kardos István elnököt és Kopányi László szakosztály-vezetőt.

Kardos István: Nagyon szépen fejlődik az egyesületünk. Kezdetben voltak nehézségeink, de mára egészen megváltozott a helyzet. Sok gyermek jelentkezik, a kezdeti hétről hatvan főre növekedett a létszám, ami fejtörést is okoz néha.


- Több gyermek több gond?
Kopányi László: Inkább úgy fogalmaznék, hogy édes teher. A gyerekek koordinálása, az edzések szervezése, a pályák és a létesítmények bérlése sokkal nagyobb feladatot ró ránk, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul, a gyermekek növekednek, egyre több korosztály vízilabdázna, egyelőre nem tudjuk, hogyan tudnánk helyet biztosítani számukra.


- Az önkormányzat nem támogatja az egyesületet?
Kardos István: A város vezetése és a képviselő-testület maximálisan mellettünk áll, amit a strand korai megnyitása is bizonyít. A szokásosnál egy hónappal előbb birtokba vehettük a versenymedencét, és csak október környékén kell visszatérnünk a sportuszodába.


- Versenyeken is indulnak a gyerekek?
Kopányi László: A 98-as korosztályban játszó gyerekek máshol már 3-4 éve vízilabdáznak, így nekünk sokkal többet kell dolgoznunk, ha helyt akarunk állni a többi egyesület között. Nehéz behozni ezt a két évet, de nem lehetetlen. Ékes bizonyítéka, hogy két lányt és két fiút már beválogattak a Magyar Vízilabda Szövetség tehetséggondozó csapatába. Ez havonta plusz egy válogatott edzést jelent számukra. Remélem, pár év múlva a tévé előtt izgulhatnak értük a battaiak.


- Hogyan fogadta az új egyesületet a sportág, a szakma?
Kardos István: Természetesen minden újonnan alakult egyesületet szívesen fogadnak, bekerültünk a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos tagjai közé, és folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az ottani vezetőkkel. Támogatnak és segítenek bennünket, sőt, kifejezetten kérték, hogy minél több lányt vegyünk fel, mert kevés a női pólós.


- Önök is nyitottak az új jelentkezők előtt?
Kopányi László: Aki vízilabdázni szeretne, azt várjuk, sőt, ha 98-as, 99-es, tehetséges gyermek jön, ősszel már bajnokságban is indulhat. Persze, alapfeltétel a jó úszás. A fiatalabbaknak meg azt tudom mondani, jöjjenek minél hamarabb, mert annál nagyobb az esély rá, hogy sikeresek legyenek ebben a sportágban. A sok fáradozásért kárpótolja őket a nyári tábor, a víz és a napfény.


- Melyek az eddigi legfontosabb eredményeik?
Kopányi László: Tavaly nehezen indult bajnokság, hiszen sokkal rutinosabb ellenfelekkel játszottunk, de az év eleji alapozás olyan nagymértékben megerősítette a gyerekeket, hogy a tavaszt már négy nagyarányú győzelemmel kezdtük. A visszajelzések szerint már minden csapat készül a velünk való mérkőzésre. Ezt a szülők is nagy örömmel fogadták, hiszen visszaigazolás számukra, hogy jó helyre adták a gyereküket. Egyébként is nagyon jó a kapcsolatunk a szülőkkel, szinte barátokká kovácsolódtunk az elmúlt két évben, hiszen alig volt hétvége, amikor nem találkoztunk. A meccsek mellett közös kirándulásokat, bulikat, sportnapokat szervezünk, de rendeztünk már disznóvágást is. Legutóbb pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség minket kért fel az országos Suli Polo döntőjének megrendezésére.


- Ez nagy esemény?
Kopányi László: Amennyiben negyven város negyven csapatának mérkőzéseit annak lehet nevezni! Négyszáz gyermek fog nálunk vetélkedi egy napon keresztül.
Kardos István: A döntőt június 8-ra írta ki a szövetség. Egy kicsit izgulunk, de a testnevelő tanárok és helyi egyesületük segítségünkre vannak, amit ezúton is nagyon köszönünk.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák