Lövészet - Bronzérmek az országos bajnokságon

  • SPORT
  • 2010-04-18
  • 648 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Egyéniben és - Deák Kittivel valamint Mihálka Ágival - csapatban is a dobogó harmadik fokára állhatott Heiter Otti a Légfegyveres Országos Bajnokságon Gyöngyösön április 8-10-én.

A Százhalombattai Lövészklub kiemelkedő eredményei női pisztoly 20 lövéses számban születtek. Heiter Otti mindössze egy körrel maradt el a győztes mögött.


A Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett korosztályos versenyen több mint hatszázan álltak lőállásba, az élsportolók, hobbi és amatőr lövők között megjelent Sidi Péter is, akit idén a világ legjobb lövőjének választottak. A battai fiatalok dobogóra ugyan nem állhattak, de több egyéni csúcsot és meglepetés eredményt is produkáltak.


Kéri Attila elnök elmondta: "Kiemelkedő eredmény született a női pisztoly húszlövéses számban, hiszen a battai hölgyek náluknál jóval rutinosabb mezőnyben szereztek előkelő helyet. Kitti és Otti három, Ági mindössze egy éve kezdett megismerkedni a sportággal.


A női 40 lövéses számban ötödik lett a battai csapat. Ebben a számban is jó esélyei lettek volna a dobogós helyre Heiter Ottinak, 39 lövése remekül sikerült, de 28. lövésénél volt egy véletlen "elsülés", ami 0 találatnak számít, így csak a hetedik helyet szerezte meg. Sajnos, a csapat fegyvereinek jó része húsz évesnél is öregebb szerkezet.


Az ifjúsági versenyzők között a serdülőkorú Fekete Tímea szintén 7. Helyen végzett.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák