Tiltakozó megmozdulásra hívta a Napos Oldal a városlakókat november 21-én, vasárnap a lakótelep oldalában fekvő Nyúldombra. A mintegy negyven résztvevő nyomatékosítani akarta véleményét, miszerint az épülő járda sok-sok gyermek kedvelt szánkózóhelyét teszi tönkre.
A járdát azért tervezték, hogy megkönnyítsék a közlekedést a lakótelep északi részéről Dunafüredre – és egyben a Tescoba -, ám a mostani nyomvonal sokak számára ésszerűtlennek tűnik.
A tiltakozáson Gabelics Tamás és dr Korcsmáros Iván felolvasta a Napos Oldal Egyesület városvezetéshez írt felhívását, miszerint a képviselőtestület azonnal kezdeményezze a járdaépítés felfüggesztését, és a már megépített rész elbontását. Miután ez megtörténik, állítsák eredeti állapotába vissza a domboldalt is. Ha erre semmilyen mód nincs, akkor hasonló adottságokkal bíró, másik szánkózóhely kialakítását kérik. „Megtekintettem az engedélyezési dokumentációt, melyben a járda nyomvonala nem erre, hanem felfelé vezetett. Jeleztem, hogy a tényleges nyomvonal eltér a tervtől. Kijöttek megnézni a Polgármesteri Hivatalból, és közölték, hogy minden a terv szerint halad” – ismertette az összegyűltekkel a történéseket Gabelics Tamás.
„A bizottsági tagok nem látták a járda tervét, ők nem hagyták jóvá. Ezen felül nehezményezem, hogy több száz gyermeket érintő kérdésben nem kérdezték meg az érintettek véleményét - folytatta dr. Korcsmáros Iván. Csak tiltakozásunk nyilvánosságra hozatalakor rukkolt elő a városvezetés egy alternatív szánkópálya ötletével. Még ha megvalósul is az elképzelés, akkor is előbb a másik szánkópályát kellett volna kialakítani a tél beköszönte előtt és csak azután elkezdeni az építkezést a Nyúldombon.”
Az összegyűltek aláírhatták a Napos Oldal petícióját, illetve, aki azonos véleményen volt, keddig csatlakozhatott az aláírásgyűjtő-akcióhoz az Ebatta Kultúrkocsmában.
A résztvevők azzal a reménnyel távoztak, hogy még a havas idő beköszönte előtt megoldás születik az ügyben, és a gyerekeknek idén sem kell lemondaniuk a szánkózás öröméről.