NB III. Alföldi-csoport, bajnoki mérkőzés, március 20. VSZK, 100 néző
Vezették: Susánszki (Buzás-Kerekes)
Százhalombattai LK – Hódmezővásárhely FC
2 – 0 (1-0)
SZLK: Nagy E. – Fejős, Nagy G., Móra, Gyurkovics – Szabó, Bakó, Sontra (Szép), Ribényi – Hegedűs, Sárdi (Gyurácz)
Edző: Varga László
Hódmezővásárhely: Kovács – Török, Sipos, Huszár, Bakos - Keller (Orovecz), Kökény, Czibere (Mucsi), Rácz – Nagy (Antal), Bata
Edző: Kandó Róbert
Gólszerzők: Szabó a 10. percben, Hegedűs a 71. percben
A mérkőzés krónikája: 10. perc: A baloldali hazai szögletrúgást a védők kifejelték, ismét Szabóhoz került a labda, aki a hosszú sarokra csavarta a labdát, és a figyelmetlen kapus felett a labda a hálóban kötött ki, 1-0. 16. perc: Jobboldali vendégtámadás után Bata lőtt kapura 18 méterről, de Nagy védte a kellemetlen, pattogó lövést. 27. perc: A baloldali vendégszabadrúgást Bata lőtte alig a bal kapufa mellé. 34. perc: Hegedűs kapott remek labdát a baloldalon, már a 16-oson belül járt, de hosszan tolta meg a labdát, és a kifutó kapus menteni tudott. 48. perc: Baló 18 méterről futtából lőtt, de a vendégek kapusa hárított. 51. perc: Kettős cserét hajtott végre a vendégcsapat, többet is támadtak, de a hazai védelem jól hárította a támadásokat. 71. perc: Hegedűs a baloldalon hozta fel a labdát, két csel után jobbal a bal felső sarokba lőtt, 2-0. 80. perc: Jobboldali hazai támadás után Gyurácz beadott labdáját Bakó fejelte kapura, de a kapus védett. 87. perc: Baloldali SZLK támadás után Ribényi középre adott labdájáról, a berobbanó Gyurácz alig maradt le.
Az SZLK többet tett a győzelemért, és megérdemelten nyerte a találkozót.