Közös életük Románia szó szerint is lángoló korszakában kezdődött. Az 1989-es forradalmat követően, a 90-es évek közepén diákmozgalmak indultak, oktatási reform kezdődött, új szakok születtek az egyetemeken, pezsgett az ifjúság. A táncházak a közösségi, szellemi élet igen fontos színterei voltak.
 

Mindketten a kolozsvári egyetemre jártak. Ibolya kémia-fizika tanári, majd biológia-ökológia, Laci vegyész szakon tanult. Miközben hol egyikük, hol másikuk vizsgázott, összeházasodtak és megszületett Boriska, aki - mint Ibolya fogalmazott - "életünk szép lépése volt." Kilenc vizsga után két nap pihenője maradt az ifjú anyának, hogy felkészüljön az elsőszülött érkezésére. Laci ekkor már végzős volt, biztosnak érezték a hátországot, számíthattak a szülők segítségére.

Míg manapság már az iskolába is autóval járnak a diákok, azokban az években kedvelt és kivitelezhető megoldás az autóstop. Magyarországra is sokat jártak így kirándulni. Az ifjú vegyészt már az egyetem alatt is foglalkoztatta a gondolat, hogy tanulmányait külföldi tapasztalatokkal, idegen kulturális környezetben egészítse ki. Miközben az információáramlásnak konkrét infrastrukturális akadályai voltak, eljutott hozzájuk a hír, hogy Hollandiában lenne egy doktoranduszi álláslehetőség. Ibolyának ekkor még hátra volt egy államvizsgája, így ő és Boriska csak fél évvel később tudtak csatlakozni. Ibolya nem vállalhatott munkát, román állampolgárként hátrányosabb helyzetben volt, mintha Magyarországról érkezett volna.

Megszerezte a holland nyelvvizsgát, majd önkéntes szülők erdei iskolai programjához csatlakozva tartott környezetvédelmi oktatást. A család öt évet töltött Hollandiában, ahol időközben megszületett Péter. 2002-ben úgy döntöttek, Magyarországon telepednek le.

Százhalombattáról először azt gondolták, ha el is fogadják az itteni munkalehetőséget, lakni akkor sem fognak a kémények árnyékában. De miután éppen a Battai Napok forgatagába érkeztek, sütött a nap, és látták, hogy ez nem egy alvó város, horgonyt vetettek. "Mindig is albérletben laktunk, mert ez nagy szabadságot ad" - mondja Laci. Rugalmasak vagyunk, de nem ugrándozósak."
 

Szerencsésnek érzi magát, mert a MOL-nál kutatómunkát is végezhet. A fenntartható fejlődés területén kapott feladatokat. Szerinte a fogalom hordoz magában némi ellentmondást is. Nincs olyan, hogy egy fejlődési folyamat végtelenségig fenntartható lenne, legfeljebb különböző véges rendszerek váltják egymást. Egyetemistaként hallani sem akart róla, hogy a kőolajiparban dolgozzon, most mégis úgy gondolja, a legjobb helyen van. Azért tevékenykedhet, hogy élhető, fenntartható legyen, amit megszoktunk.
 

Ibolya először angolból, hollandból fordított, börzsönyi erdei iskolákban vezetett túrákat. Álma, hogy a biológiaoktatás olykor kikerüljön az iskola falai közül. Szeretne erdei iskolát szervezni itthon és Erdélyben is. Szabadidejében is ott tud feltöltődni, ahol "minél kevesebb az ember, minél több a fa."
 

Bár az egyetem után azt mondta, többé nem akar intézményesített keretek között tanulni, most három éves doktoranduszi képzésre jár az ELTE-re, miközben az MTA Enzimológiai Intézetében kutat. Minden nap újult örömmel tölti el, hogy részese lehet azoknak a nemzetközi munkáknak, amelyek például TBC- és rákkutatást érintik. Mint mondja, lenyűgözi a modern technika, az informatikához hasonló gyönyörű és dinamikus fejlődés a fizika, a biológia, a kémia területén.

A kérdésre, hogy miként lehet a sok tanulást, kutató munkát és a családot összeegyeztetni, azt felelik, elsősorban szeretik, amit csinálnak, és tudják a fontossági sorrendet. A családi harmónia az első, a munka pedig a munkahelyen marad, vagyis lehetőleg nem hozzák haza.
 

Erdélyi ifjúságuk idején Ibolya a vallási és világi gondolatokat egyaránt valló csoportokat kereste. Fontos élmény volt számára Böjte Csaba, dévai ferences rendi szerzetes és a köré szerveződött ferences közösség, akikkel lelkigyakorlatokon és karitatív akciókban vettek részt. A közösség tagjai mai napig évente összegyűlnek, minden családban van legalább három, esetenként öt gyerek is. Időközben a Leveles-családban is megszületett a legkisebb: a hamarosan már három éves Marci.
 

Százhalombattán is találtak hasonlóan gondolkodó baráti társaságot. Két nevet említenek hirtelen - Bukovinszky Miklóst és Retz Katit -, akik már mindketten szerepeltek a Premier plánban. "Sokat költöztünk, de mindenhol megtaláljuk a jó embereket" - mondják. Rendszeresen túrázik a család, lehetőleg járatlan utakat keresve. Mindig a gyerekek korához igazítják a kirándulásokat, de kezdetben egy picit inkább többet terhelnek rájuk, hadd edződjenek. Kedvelt célpontjuk a vadregényes Kalicsa-völgy a Pilisben, ahol kidőlt fák közt vezetnek az úttalan utak, vagy a Déli-Kárpátokban a Retyezát. Ha tehetik, minden ősszel visszamennek az erdélyi Királykőbe. A hatalmas sziklát belülről lehet végigjárni, de csak vezetővel, aki már ismeri a járást. Erre az útra a gyerekeket nem viszik.
 

Amikor nem a hegyeket-völgyeket járják, alkalmanként otthon zenélnek. Laci gitározik, Boriska klarinétozik, Péter csellózik, Marci xilofonnal, cintányérral kísérletezik, Ibolya pedig énekel.

A következő alkalomra Sleisz Lórántot javasolták bemutatni, aki a Csobolyó Borbarát Klub alapítója, és aki a magyar hagyományok megőrzésében, felelevenítésében, a turizmus előre haladásában tevőlegesen is részt vállal.