Egyedülálló kultúraszponzoráció Érden

  • img

Minden kultúrával foglalkozó egyént és vállalkozást elgondolkodtat ez a válságos időszak. Nem csak azért, mert kevesebb pénz jut a családi költségvetésből művelődésre, kikapcsolódásra, de az emberek talán úgy is érzik, ilyen nehéz időkben „nem is való” szórakozásra szórni a pénzt. Ez persze visszaüt a kultúrát kínáló szolgáltatóknál is. Ez volt az egyik kiinduló pontja annak a példaértékű kulturális szponzorációs ötletnek, ami január 13. óta működik Érden.

A kidolgozott és bevezetett rendszer szerint, aki a kulturális partnerek - a Szepes Gyula Művelődési Központ vagy az Érd Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Kft - rendezvényeire jegyet vált, a teljes vételárat levásárolhatja a kereskedelmi partnereknél. Jelenleg két helyen: a martonvásári és Érden a Budai úti CBA üzletben. A napokban kerül aláírásra a megállapodás az érdi Óperenciás Könyvesbolttal, és szó van további, eltérő profilú vállalkozások (pl. vendéglő) bevonásáról is.
- Ez végső soron oda vezet, hogy nagyon sok pénzt keres az, aki Érden kulturális rendezvényre jár. - Magyarázza Nemes Attila, az érdi polgármesteri kabinet munkatársa, az ötlet egyik kezdeményezője. – Alapvető célunk az volt, hogy minél többeknek biztosítsunk hozzáférést a kultúrához, ezzel nagyobb bevételhez juttatva a szervezőket is. A válság miatt a korábbi évek szponzorációs gyakorlata már nem volt elégséges. A multinacionális cégek pedig csak országosan tudnak mozdulni, nincs lehetőségük helyi akciókra.

Martonosi Tamás, a főpartnernek számító két üzlet vezetője elmondta, hogy bár az év eleje kereskedelmi és kulturális szempontból is csendes időszak, máris rendszeresen jelentkeznek vásárlók kuponokkal. Úgy számol, március-áprilisban élénkülni fog a forgalom, de mivel a kuponok év végéig beválthatók, várhatóan a húsvéti, nyári és karácsonyi időszak lesz a legaktívabb. Ez az év tulajdonképpen tesztidőszak. Ha jól működik a rendszer, lehet esetleg a bővítésen, az ötlet kiterjesztésén tovább gondolkodni.

Érden évente körülbelül 60-70 fizetős kulturális rendezvényt tartanak. 2009-ben 22.ezer jegyet adtak el ezekre az alkalmakra. Ez ugyanekkora vásárlóerőt jelenthet a partnerüzleteknek. Minden újabb kereskedelmi partner újabb (a jeggyel azonos értékű) kupont ad a jegy mellé. Tehát jelen esetben egy 1500 forintos jegy hoz magával egy 1500 forintos CBA- és egy 1500 forintos könyvutalványt is... Fontos, hogy a vásárláskor a rendezvényjegyet fel kell mutatni, mintegy igazolva, hogy kultúralátogatással érdemelte ki a kedvezményt! A kuponokat sávos rendszerben lehet beváltani, általában a teljes vételár 15 %-a vásárolható le. Például a 700 Ft-os kupont 5000 Ft-os vásárlásnál lehet felhasználni. Egy nagycsalád esetében különösen fontos, hogy a kultúrára fordított pénz ne érintse a "konyhapénzt". Ezzel a megoldással nem kell eldönteni, hogy alapvető szükségleti cikket vásároljon, vagy kulturális rendezvényre menjen-e.

Az önkormányzat és a kultúraszervezők reményei szerint ezzel a megoldással többen fogják látogatni a rendezvényeket, több és jobb programot tudnak majd kínálni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák