Egyebek mellett erről döntött a fővárosi városrész képviselőtestülete. Az intézmény infrastruktúrájának fejlesztésére pályázatot nyújtanak be az Önkormányzati Minisztériumhoz. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 20 millió forint lehet. Az ülésen határoztak arról is, hogy pályázatot írnak ki általános és középiskolások valamint kerületi civil szervezetek részére közterületek szépítésére. A "Fogadj örökbe egy zöldterületet" elnevezésű program alapvető célja, hogy a lakókat bevonják a közterületek rendbetételébe, szépítésébe, hogy ezzel erősítsék kötődésüket a kerülethez. (R6)