- Ha csak egy átlagos fesztivál, nem is küzdöttem volna, hisz már többször jártunk a kontinensen – meséli Szigetvári József, a Forrás Néptáncegyüttes vezetője, a csoport kísérője. Jártunk a montevideoi, az argentin és a venezuelai a magyarházakban, tudtam, hogy milyen emberi közeg és szellemiség jellemzi őket. Épp ezért pontosan tudtam, hogy ez most nagyon fontos, és hogy az ő számukra mit jelent, ha megjelenik egy magyar táncegyüttes. Ez nem turné volt, hanem kulturális misszió. Amikor úgy nézett ki, nem lesz elég támogatás, azon voltunk, hogy legalább a Bara zenekar eljusson, akár táncosok nélkül is. Majd ők kísérik a nyolc dél-amerikai táncegyüttest, mert azok nagyon számítottak az élő zenekarra. Dél-Amerikában nincsenek magyar népzenét játszó együttesek. Tudniillik tizenháromezer kilométer távolságból ez megoldhatatlan. Más a zenei képzés, más hangszereken játszanak.

Dél-Amerikában nyolc nagy magyarház működik, ezekben több évtizede működnek néptáncegyüttesek, akik jelmezeket szereznek, varrnak, időnként mestereket hívnak meg Magyarországról, akik koreográfiákat készítenek nekik. Ezek a csoportok és családjaik a négyévenként megrendezésre kerülő néptáncfesztivál keretében találkoznak.

- Első este megtelt a Teatro Solis, a latin kontinens legrégebbi és legnagyobb, 2500 férőhelyes színháza. Uruguay-ban nincs ennyi magyar néptáncos, de jöttek Venezuelából, Argentínából, Brazíliából megnézni a gyerekeiket, unokáikat, és találkozni a többi Dél-Amerikában élő magyarral. Miközben gyülekeztünk, láttuk, hogy 20-as 30-as évekbeli ruhákba öltözött fiatalok, ütött-kopott bőröndökkel, gyerekeket, babakocsikat, csomagokat húznak-vonnak – nagyjából az a vízió, ahogy ők ide megérkeztek. Olyan közönséggel találkoztunk, akiknek magyar gyökereik vannak, akiknek az élő zenéből, táncból, a magyarokkal való találkozás lehetőségéből soha nem lesz elég.

A négynapos fesztivált egyhetes szimpózium követte. A százötven dél-amerikai táncosnak és a százhalombattai követségnek egy óceánparti cserkésztábor adott otthont. A találkozó felelevenítette az eredeti táncház-mozgalom hőskorát, amikor az összejövetelek egyúttal szellemi műhelyként is működtek. Márta István, a Fesztiválszövetség elnöke, aki elkísérte a csoportot a magyar zene történetéről tartott előadást.

Január 22-én a Magyar Kultúra Napját is együtt ünnepelték. Szigetvári József Kölcsey Ferencről, a Himnusz születéséről, Erkel Ferencről, a reformkorról mesélt a hallgatóságnak – spanyol és portugál tolmács segítségével.

- Saját sorsukat egy nagyon fura tőmondattal határozzák meg: "szabadságom lett börtönöm". Míg Észak-Amerika olvasztótégely, a latin országokban a nemzettudat, a nemzeti kultúrához való kötődés igen erős. Az utolsó koldus is azt mondja, rosszul élek, de imádom az országomat. Így nem tűnnek el a nemzetek, hanem az újhaza társadalmi szokásai miatt még inkább felerősödnek bennük a nemzeti érzelmek. "Ti a magyarságotokat levegőként kezelitek, mert nektek természetes" – mondják. A kultúrát nem lehet megörökölni, hanem minden nemzedéknek újból és újból meg kell szereznie magának. Ezért van Uruguay-ban három-négyévesekből álló néptáncegyüttes is, mert még az ükunokának is át szeretnék örökíteni a gyökereket.

A számottevő magyar jelenlét miatt igen gyakori, hogy barátaikon keresztül a helyi fiatalok is bekapcsolódnak, táncolni kezdenek a csoportokban. Így fordulhat elő, hogy az uruguayi magyar néptánccsoport vezetője egy uruguayi fiatalember, aki évente eljár magyarországi kurzusokra, és nagyon jó koreográfiákat készít. Ugyanakkor találkoztak Venezuelában élő, perui szülőktől származó sráccal, aki élete jelentős részét magyarok közt töltötte, magyar néptáncot tanult, Kecskemétre járt a piarista gimnáziumba – így lett Carlos, azaz Karcsi az egyik magyarul legtisztábban beszélő perui.

- Egyik nap a tábor százötven táncosával és a zenekarral levonultunk a Csendes-óceán partjára táncházat tartani. Persze, odajött mindenki a strandról, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk. Mondtuk, hogy "ungaro" – és persze egyből tudták. A magyar kolóniák beépültek, jelen vannak, nagyon elismertek és példaértékűek a dél-amerikai országokban.