A csecsemő számára nincs kedvezőbb táplálék, mint az anyatej. Összetétele pontosan olyan, amilyenre a kicsinek szüksége van, hőmérséklete ideális, biz-tonságos tárolása sem okoz gondot, hiszen mindig frissen, garantált minőség-ben juthat hozzá a kisbaba.
A múlt század közepéig természetes volt, hogy szinte minden édesanya szop-tatta gyermekét, az 1960-as évektől azonban fokozatosan csökkent azoknak a nőknek a száma, akik kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket. Ez a vissza-esés azzal is magyarázható, hogy egyre inkább munkát kellett vállalniuk az asszonyoknak is, emellett szélesedett a tápszerek választéka, amelyek kitűnő reklámot kaptak, és a nyolcvanas évekre már az anyák közel húsz százaléka meg sem próbálta szoptatni gyermekét.
Az azóta eltelt időben a védőnők és a gyermekorvosok közreműködésének kö-szönhetően sikerült változtatni ezen az arányon. Mára a felvilágosító progamoknak is köszönhetően a magyarországi kórházakban az édesanyák ki-lencven százaléka kezdi el szoptatni gyermekét, és többségük legalább három hónapig kitart a természetes táplálás mellett.
A Szoptatás világhete alkalmából a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet közzétette azt a statisztikát, amelyből kiderül: az utóbbi években folyamatosan emelkedik azoknak az anyáknak a száma, akik gyermeküket hat hónapig kizárólag anyatejjel táplál-ják. Jóllehet, ez az arány magasabb, mint az EU más országaiban, a szakem-berek további javulást szeretnének, hiszen a szoptatás mellett szól a táplálko-zási előnyök mellett az is, hogy az anya és a gyermek közötti szoros testi kapcsolat elősegíti a csecsemő pszichés kiegyensúlyozottságát. Biztosítja, hogy a kicsiből erős, egészséges, stabil idegrendszerű felnőtt váljon.