Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Százhalombattai Labdarúgó Klub. Az együttes nem a korábban választott trénerrel, Nagy Istvánnal vág neki az idénynek, hanem az eddig Törökbálinton tevékenykedő Varga Lászlóval. A Károlyi Gábort novemberben váltó Nagy István egészségi problémák miatt mondott le az edzői posztról.
Varga László gyerekként a Ferencvárosban kezdte focista pályafutását, és végigjárta a korosztályos csapatokat. Ezután a BKV Előre NB II-es csapatához, majd a III. Kerülethez igazolt, amellyel néhány évig NB I-ben játszott. Profi focistaként az NB I-ben versenyző Lombard Tatabánya volt az utolsó csapata, bokaproblémái miatt viszonylag korán, 32 évesen abba kellett hagynia a professzionális labdarúgást. Először otthonában, Törökbálinton focizott tovább, az utolsó hat évben pedig az ottani csapat edzője volt.
Az SZLK-val fél évre állapodott meg, a folytatás a bajnokság eredményétől függ.
Csapatában sok a tehetséges gyerek, akik tavaly igazoltak az ifiből, de a rutinos játékos is, akik megjárták az NB II-t, sőt néhányan az NB I-et is. Úgy véli, ezzel a kerettel minimális célkitűzés az NB III-ban maradás. (HTV)