Edzés a SZISZKI-ben – nem középiskolás fokon

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium tornatermében tartott edzést január 10-én Yutaka Koike sensei 5. danos japán mester, aki a svájci különleges egység kiképzője is volt.

A karatemester már másodszorra járt városunkban, mesterkurzusára az ország több részéről is érkeztek sportolók, akikkel együtt majdnem százan vettek részt a két edzésen. A mester olyan speciális technikákat mutatott be, amelyeket ritkán lehet látni. A gyakorlatok előtt mindent többször elmagyarázott és be is mutatott. A bemelegítés után folyamatosan haladtak az egyre nehezebb gyakorlatok felé. A különböző ütéseket és ütéskombinációkat párosával is gyakorolhatták a résztvevők. Utána következtek a rúgások, és azok összekapcsolása az előbbiekben elsajátított technikával. A gyakorlatok bemutatása után Koike sensei figyelmesen nézte a párokat, és minden apró hibára felhívta a figyelmet. A szervező Százhalombattai Karate Egyesület jövőre is meg szeretné hívni, mert – mint mondják -, közvetlenségével és magas technikai tudásával kétséget kizáróan a világ élvonalába tartozó oktató, akitől még nagyon sokat lehet tanulni.


Sándor Imre edző elmondta, hogy a tavalyi sikeres évet követően, rövid pihenés után már január 2-án megkezdték az izzasztó és fáradságos edzéseket Mezőkövesden, ahol több rangos mestertől tanulhatták meg a közelharc és a versenykumite számos elemét. Naponta három edzésen vettek részt a karatékák.


Az egyesület továbbra is várja a sportág iránt érdeklődő kicsik és nagyok jelentkezését a hétfői és a csütörtöki edzéseken 17 óra 30-tól, illetve telefonon, a 70/335-65-65-ös számon vagy e-mailben a karatebatta@gmail.com címen. További információk a www.karatebatta.org weboldalon találhatóak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák