- Két éves voltam, amikor ideköltöztünk – meséli. – Akkor még csak az első tizenöt kockaépület készült el, mi is ott kaptunk lakást. Elmondhatom, hogy együtt nőttem fel a várossal. Jártam az 1-es iskolába, a felső tagozatot már az új épületben, a mostani Eötvösben végeztem. Ezután Budapesten óvónői képe-sítést majd tanítói oklevelet szereztem. Akkor még nem vált ketté az Eötvös és az Arany, amikor dolgozni kezdtem. Mi még az erőműnél lévő barakkban kaptunk helyet. Több mint 10 évig tanítottam az Eötvös Loránd Általános Is-kola alsó tagozatában melynek jelenleg-immár 8 éve-az igazgató helyettese vagyok.2001-ben tettem szakvizsgát a Budapesti

Műszaki Egyetemen.
- Óvónőnek készült?
- Igen, vagy óvónő, vagy vegyész szerettem volna lenni. Később úgy gondol-tam, jó lenne a gyerekeket három éves koruktól tízéves korukig kísérni, azért is végeztem el a tanítóképzőt, de olyan intézmény, ahol ez megvalósítható, kevés van az országban. Így aztán az alsó tagozatos korosztály mellett marad-tam.

- Magától értetődő volt, hogy Százhalombattán marad?
- Végül is igen. Minden fiatal életében van egy időszak, amikor máshová sze-retne menni, vonzza a nagyváros, de ez hamar elmúlik. Rájön az ember, mennyire jó ismerősök között élni. A férjem is tősgyökeres battai. Amikor összeházasodtunk, a szüleim leköltöztek Dunafüredre és átadták nekünk a la-kást, így ott kezdhettük el a közös életünket, ahol gyerekek voltunk, ahol fel-nőttünk.
- Sokat változott a világ az utóbbi két évtizedben. A pedagógusok hogyan ér-zékelik ezeket a változásokat?

- Sokkal nehezebb a dolgunk, mint régebben volt. A szülőktől is többet köve-tel az élet. Agyonhajszolják magukat. A gyerekekre talán kevesebb energiájuk marad. Annak ellenére, hogy mindezt értük teszik, a gyerekek úgy érzik, hogy nem figyelnek rájuk, nem érdeklődnek irántuk, nem fontosak, pedig ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy minden családban a gyerekek érdekében tör-ténik minden, csak éppen nem mondják ki, nem tudatosul.
- Hogyan tud ezen segíteni a pedagógus?

- Segítheti a kommunikációt a szülő és a gyerek között. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elfogadtassa magát a gyerekekkel, a szülőkkel és kollegákkal egyaránt. A céljainkat csak akkor érhetjük el, ha azok, akiktől a munkánk eredménye függ, segítenek ebben.
- Mit jelent ez az elfogadtatás? Kerüli a konfliktusokat?
- A konfliktusok elkerülhetetlenek, előbb vagy utóbb valamilyen formában mindenképpen a felszínre kerülnek. Meg kell tanulni kezelni a konfliktusokat, és ha jól oldjuk meg ezeket, erősebbé teszik a kapcsolatokat.

- Mi az ön pedagógusi hitvallása?
- Meggyőződésem, hogy minden gyerekben van valamilyen tehetség, olyan képesség, amely azon a területen kiválóbbá teszi őt másoknál. Ezt kell észre-venni, felhívni rá a figyelmet, mert ez erősíti a gyerek önbecsülését, és erre nagyon nagy szükség van. Nemcsak a gyerekek esetében, hanem a felnőttek-nél is. Fontos a dicséret, a jó példa. Azt hiszem, minden emberben meg kell találnunk azt a vonást, amely számunkra értékes, és akkor jók lesznek az em-beri kapcsolataink, és boldogok leszünk.

- Boldog embernek tartja magát?
- Természetesen. Nagyszerű családom van. Két csodálatos fiam közül a kiseb-bik nyolcadikos, a nagyobb az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgató-ja. Szeretem a munkámat, örömmel megyek dolgozni és örömmel jövök haza. Nagyon fontos számomra az otthon, hogy minden rendben legyen a hátorszá-gomban, mert ha nem így lenne, nem lennék képes rá, hogy jól végezzem a munkámat. Azt is fontosnak tartom, hogy mindenben megtaláljam a pozitívu-mot, mert ha az ember csak a problémákat látja, nyűgnek érzi az életet.

- Ha újra kezdhetné az életét, mi az, amit másképp csinálna?
- Másképp? Semmit. Elégedett vagyok az életemmel. Nem tudom, hogy sze-rencsés vagyok-e, de én annak érzem magam.
- Kit ajánl, kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Szűcsné Búzás Ibolyát javaslom. Nagyszerű óvónő, kiváló pedagógus, emel-lett elhivatott énekes, és olyan emberi tulajdonságokkal rendelkezik, amilye-nekkel csak kevesen. Szeretném, ha közelebbről megismerhetné őt a város.