Mindezt megteremteni nem egyszerű, sok mindenhez pénz kell, de nem feltétlenül. Gondoljunk csak a hátrányos helyzetűnek ítélt vidékre, ahol nincs ipar, vagyis nincs munkahely, ahol pénzért lehetne dolgozni. Százezrek élnek alkalmi munkákból, amely épp, hogy a rezsi költségét fedezi. Önellátó, takarékos, újrafelhasználó életmóddal, szimbiózisban a természettel mégis biztonságban érezhetik magukat. Ezek azok a háztartások, amelyek saját szükségletre zöldséget, gyümölcsöt, a húsellátást biztosító állatok részére takarmánynövényt termesztenek. A család élelmezéséhez készpénz szinte nem is szükséges.

Mindig csodáltam és irigyeltem azokat, akik a reggeli rántottához a tyúkólból hozták a tojást, a levesbe való répát frissen húzták ki a földből, akiknél a kamrában sonka, szalonna, hurka, kolbász sorakozott. Bár többnyire kényszerből, de ez az életmód újra teret hódít.
Mi, túlhajtott városiak keressük a lehetőséget, hogy részesei lehessünk a vidék nyugodtnak mondott mindennapjainak. Aki teheti, szoros kapcsolatot tart a rokonsággal, de ma már fesztiválokon és különböző szervezett programokon is bele lehet kóstolni a hagyományos vidéki életmódba. Az így szerzett élmények szinte mindig életre szólnak. Ki ne emlékezne szívesen a végtelen tájra, az állatok etetésére, a tehén fejésére, vagy a disznóvágásra?

Ha voltunk már disznóvágáson, láthattuk, mekkora tudás, összehangolt munka szükséges ahhoz, hogy néhány óra alatt a disznóólból feldolgozva a kamrába kerüljön a jószág. Az sem mindegy, milyen életkorban veszünk részt egy-egy ilyen eseményen. Gyermekként: a hajnali visítást leszámítva csupa buli, kacagás, lóti-futi, felnőttként kemény fizikai munka a böllér és a háziasszony vezetésével.

A böllér szerepe meghatározó, hiszen az ő tapasztalata, tudása szükséges ahhoz, hogy a család igényeinek megfelelő húsáru kerüljön a kamrába, hűtőládába. Kora délutánra szinte már csak a kamra és a konyha emlékeztetett az óriási munkára. A család ifjú korosztálya megkezdte a kóstoló széthordását. Ez nagyon fontos, hiszen a közösség nélkül nehézkes lenne a mindennapi élet. A disznóvágáshoz szükséges kellékeket, a kétkezi segítséget csak kalákában lehet biztosítani.

A család néhány hónapig élvezi a disznóból nyert javakat, majd tavasszal újra lakót hoznak az ólba, akit aztán újra szeretettel hizlalnak a kertben termesztett takarmánnyal, hogy karácsony előtt le lehessen vágni. Biztonságot teremtve ezzel a mindennapokban.
Ez az életmód lemondásokkal, áldozatvállalásokkal jár, de biztos módszer a túléléshez. Valljuk be, a tudatos életvitel terén van tanulnivalónk a vidéktől.