Tenisz

  • SPORT
  • 2005-07-20
  • 117 megtekintés

Hatvanhárman ragadtak ütőt idén nyáron a már hagyományosnak számító III-as minősítésű Batta Kupán, ahol a tizenhat éven aluli (olasz, német, osztrák, szlovák, szlovén, cseh, szerb, ukrán és magyar) versenyzők ezúttal is európai ranglista pontokat szerezhettek. A fiúknál egyesben, a harminckét fős nemzetközi mezőnyben két magyar teniszező is az elődöntőig menetelt, ám ott Csontos Balázsnak és Szabolcsi Gábornak is megálljt parancsolt német, illetve szerb-montenegrói ellenfele. A fináléban végül az előbbi Patrik Zubovszky nyert Dusán Lajovics ellen. A lányoknál egyesben a mieink közül Kovács Alexandra szintén a harmadik helyet szerezte meg, az ezüstérmes a szerb Vanja Vlahovic, a győztes pedig az ukrán Georgina Szedasenkova lett. A szebbik nemből egyébként Százhalombattán harmincegy versenyző lépett pályára, és Vanja Vlahovic párosban már diadalmaskodni tudott honfitársa, Alexandra Djokic oldalán. Ami a fiú párosokat illeti, náluk osztrák siker született Patrik Mayer és Roy Kravcsevics révén. A fehérgalléros sportágban augusztusban csapatbajnoki mérkőzésekre kerül sor városunkban, és mint Dénes Tibor szakosztályvezető elmondta, a VUK SE játékosai várják az érdeklődőket és a szurkolókat.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák