Kajak-kenu

  • SPORT
  • 2005-07-13
  • 584 megtekintés

Eddigi legjobb eredményeit érte el a DE Rt evezőseivel kibővült és megerősödött Dunafüredi Vízisport Klub a Szolnokon rendezett Kajak-Kenu Masters Bajnokságon július 2-3-án és a Kajak-Kenu Vidék Bajnokságon, Sukorón július 8-10-én.

A huszonöt évesnél idősebbeknek meghirdetett Masters Bajnokságot hat bajnoki címmel és 140 fölötti pontszámmal zárták a battai evezősök, jelentősen előrelépve az egyesületek versengésében. Mára nagy hagyománya alakult ki a masters versenyeknek, amik arra hivatottak, hogy megtartsák a sportágnak azokat is, akik már nem vesznek részt az amatőr versenyrendszerben, inkább csak munka mellett, hobbiból járnak le az edzésekre – mondta Varga Béla szakosztály-igazgató.

Szintén eddigi legnagyobb sikerét érte el a szakosztály a sportág kiemelt versenyének számító Vidék Bajnokságon, amit a 23 év alatti evezősöknek rendeztek meg Sukorón. A szakosztály-igazgató a 23 év alattiak mezőnyében kiemelte Varga Dávid, Királyi Balázs és Viski Gábor Albert teljesítményét. Előbbi első helyet szerzett K 1 1000 méteren és második lett K 1 500 méteren, Viski Gábor Alberttel párosban a második helyen futottak be 500 méteren. A fiatalabbak közül kiemelkedően szerepelt Baumann Dániel, Baumann Máté és Hegyi Bálint, akik a 3-szor 200 méteres váltóban bajnokok lettek, valamint a Csizmadia Szabolcs, Stefanak Máté, Kolozár Simon 3-szor 200 méteres váltó, akik szintén első helyen értek célba. Kölyök K 4 kategóriában 4000 méteren harmadik lett a Valkusz Ádám, Lovas Oszkár, Baumann Máté, Koós Jonatán összeállítás.
A versenyzőket Varga Béla és felesége, Zsigmond Zsóka készítette fel.

Az öt éves szakosztálynak jelenleg hatvan leigazolt versenyzője van, és további mintegy húsz fiatal látogatja rendszeresen az edzéseket. Jövőre valószínűleg ők is a versenyzők között lesznek.

1. melléklet: Kajak-Kenu Vidék Bajnokság eredményei
2. melléklet: Kajak-Kenu Masters Bajnokság eredményei

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák