Jónak ígérkezik az idei gombaszezon, sok volt a csapadék, kedvezett az időjárás az ehető, de a mérgező gombák fejlődésének is. Van már mezei szegfűgomba, nyári vargánya, sárga rókagomba, sokféle galambgomba, de gyilkos galóca és nem kevésbé életveszélyes parlagi tölcsérgomba is. Magyarországon mintegy 3500 gombafaj található, de gyűjteni csupán 20-30 fajt érdemes. Most, hogy a nyár közepén megkezdődik a nagyobb arányú gombagyűjtés, érdemes megfontolni a szakember hasznos tanácsait.
Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) gomba-toxikológusának, Bathó Attilának véleménye szerint mindenek előtt csak az kezdjen el gombászni, aki ért is hozzá, azaz megfelelő fajismerettel rendelkezik. Az étkezésre szánt gombát okvetlenül mutassák meg gombaszakértőnek. Házalótól még véletlenül se vegyen senki, és óvakodni kell a szomszédtól kapott, bizonytalan eredetű gombától, az abból készült ételtől is. Az ehetőek közé keveredett egyetlen mérgező gombapéldány is nagy bajt okozhat. Az erdei-mezei gombákból, ha valóban ehetőek, csak a fiatal, egészséges példányokat szabad elfogyasztani, mégpedig a szedés napján. Kisgyerekeknek 4-5 éves korig, valamint idős embereknek főételként egyáltalán ne adjunk gombát.
A kereskedelemben már egész évben árusítanak gombát, elsősorban termesztett csiperkét és laskát. Gombamérgezést ezektől nem lehet elszenvedni, de óvakodjunk az árengedménnyel árusított, kiszáradt, elöregedett gombáktól, mert emésztési, ritkább esetben allergiás tüneteket okozhatnak. Érdekes módon az OÉTI-hez került gombamérgezés-gyanús esetek egy részénél az ok a termesztett vagy vadon termő gombából készült étel fogyasztására volt visszavezethető, de a vizsgálatokból kiderült: nem mérgezés, hanem egyszerű gyomorrontás történt.
A gombamérgezések legveszélyesebb okozója változatlanul a gyilkos galóca: mire a tünetek 8-10 óra után jelentkeznek, a felszívódott mérgező anyagok már megtámadták a májat és a vesét. Egyéb mérgező gombák fogyasztása után akár félórán belül jelentkezhetnek a tünetek, remegés, erős izzadás, hányás, ami önmagában kedvező is, hiszen a mérgező anyagok egy része így távozik a szervezetből. Minden gombamérgezés-gyanús esetben azonnal orvoshoz kell fordulni, és ha mód van rá, mintát kell vinni a bajt okozó ételből is. Minden gombagyűjtőt arra kérünk, hogy a biztonság kedvéért a szedett gombákból tegyen el egy-egy mintadarabot a hűtőbe. Ha netán baj történik, akár órákkal lerövidíthető az okszerű kezelés megkezdése.