A kérdések a rendszerváltás óta eltelt időszakra, valamint a további évekre vonatkoznak. Az iránt érdeklődnek, szerintünk mit tett értünk az ország az elmúlt tizenöt év során, miben csalódtunk, mitől félünk, mibe szeretnénk beleszólni, mi az, amin feltétlenül változtatni kellene. Az utolsó kérdés az, mi legyen a közös célunk – minden kérdésnél több előre megírt válasz közül választhatunk, de arra is van lehetőség, hogy kiegészítsük a saját javaslatunkkal, amennyiben egyik ott szereplő felelet sem megfelelő számunkra.

Megtisztelő, hogy mindannyiunkat megszólítanak, bár az a bevezető, mely szerint végre mi is elmondhatjuk véleményünket, kicsit sántít. Az elmúlt másfél évtizedben sokszor és sokan szólítottak meg bennünket, hol a jobb, hol pedig a baloldal igyekezett meggyőzni bennünket, hogy oda is figyelnek majd arra, amit mondunk, hogy fontos nekik a mi véleményünk. Ugyanazzal ösztönöztek bennünket a minél aktívabb válaszadásra: szóljunk bele, mert nekünk is jogunk, hogy a jövőt alakítsuk.

Aztán véget ért az éppen aktuális kampány, és azt tapasztaltuk, hogy sehol sem jelentek meg a javaslataink, nem köszönt vissza a véleményünk, és csak a következő választás előtt váltunk ismét fontossá, akkor tűnt fel, hogy egyáltalán létezünk. Az ismétlődés kialakítja a feltételes reflexeket, és senki sem hibáztathat bennünket, ha akkor, amikor ötödször fedeznek fel bennünket és buzdítanak, hogy szóljunk hozzá bármihez, mi inkább csöndben maradunk. Nem azért, mert a kérdező valamiért nem szimpatikus nekünk, hanem mert a szituáció nagyon ismerős, és nem szeretnénk sokadszor kellemetlenül érezni magunkat, amikor ráébredünk, hogy mindössze eszközök voltunk a politika játszmájában.

Ezúttal persze új vonásai is vannak az akciónak: a válaszadók között értékes nyereményeket sorsolnak ki. Autót, belföldi és külföldi utazásokat, értékes ajándéktárgyakat. Ez akár sikeres is lehet, mert a szerencse a legtöbb ember számára vonzó – ezért lottózunk, ezért küldjük be a keresztrejtvények megfejtéseit, mert nyerni nagyszerű érzés.

A szívünk mélyén persze nem ilyen nyereményre vágyunk. Szeretnénk egyre jobban élni, szeretnénk megalapozottnak látni gyermekeink jövőjét, szeretnénk biztosak lenni abban, hogy érdemes megérnünk az öregkort, és főleg azt szeretnénk, ha valóban odafigyelnének ránk, amikor megkérdeznek bennünket.