10 újonnan felesketett településőr kezdte meg munkáját a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumban Újbudán, amelyet Molnár Gyula polgármester nyitott meg november 12-én. Az épületben helyet kapott a diszpécser központ, amely a 06-80-411-112-es zöld számon ingyen hívható, valamint a közeljövőben kerül kialakításra egy térfigyelő központ, amelyben rendőrök és közterület-felügyelők teljesítenek majd szolgálatot. Ehhez kapcsolódik egy gyors reagálású járőrcsoport, amely a térfigyelő munkáját segíti. A megnyitót követően kerületi általános iskolások közlekedésbiztonsági oktatáson vettek részt az újonnan felavatott centrumban.
2009. október 1-jétől 10 fő településőr kezdte meg munkáját az Újbuda Közterület-felügyeleténél. A szakminisztérium a felszerelésükre 800 000 forintot, az illetményükre havi 71 500 forintot biztosít fejenként, amelyet az önkormányzat további évi 5 millió forinttal egészít ki. Közterületi szolgálatukat megelőzően egy hónapos felkészítő képzésen vettek részt, amelyben a polgármesteri hivatal és a rendőrség munkatársai is közreműködtek.