Öt földrész félszáz országának közel ezer versenyzője vett részt a SKDUN Funakoshi Gichin Shotokan karate-világbajnokságon Egerben október 10-11-én. Az óriási és meglehetősen erős nemzetközi mezőnyben a magyar válogatott tíz battai versenyzője is tatamira lépett.
A hazai pálya nem kedvezett a nemzeti válogatottnak, sőt a bírói túlkapások sokszor pont az ellenkezőjét éreztették karatésainkkal. A selejtezők és döntők a kétnapos esemény első napján reggel 8-tól este 10-ig zajlottak a különböző kategóriákban. Szédületesen versenyzett és bronzérmet szerzett a felnőtt nők között Bacsur Barbara (4. kyu).
Dimény Anikó (1. kyu) mindössze egy tizedponttal maradt le a dobogóról, 4. helyen végzett junior női katában. Voda Viktória ugyanitt 9. helyezett lett. Sándor Imre (3. dan) a menet közben módosítgatott, átírt versenyszabályok ellenére 5. helyen végzett férfi formagyakorlat kategóriában. Az összesen 64 feketeöves vetélytársa közül több korábbi világ- és Európa bajnokot is maga mögé utasított.
A 11 éves Almási Loretta (6. kyu) és Révész Brigitta (6. kyu) életük első világversenyén a legjobb 16 közé kerültek gyermek kata kategóriában.
A második napon a küzdelemé (kumite) volt a főszerep, amely során ismét magas szinten teljesítettek a battai ifjak. Az athéni ezüstérmes Voda Zoltán (2.kyu) nem kevés bírói hibának köszönhetően csak 5. lett a kadet férfiak mezőnyében. Angyal Ádám (3.kyu) szintén 5. helyezést ért el a fiúk között. Annak ellenére, hogy nyári bokasérülése még nem jött teljesen helyre, szinte hibátlan formában, körről-körre szédületes tempóban győzte le ellenfeleit, mígnem egy rosszul sikerült lábsöprés után az orvosok nem engedték tovább küzdeni.
Junior csapatunk - Benedek Mária, Dimény Anikó, Osztovics Brigitta, és Voda Viktória - a felnőtt női mezőnyt kioktatva, óriási ütéseket és rúgásokat osztogatva állhatott fel a dobogó második fokára. A felkészületlen és rendkívül színvonaltalan bíráskodásnak köszönhetően nem kapták meg a megérdemelt aranyat, de a közönség kedvenceként zárult számukra a viadal.
Sándor Imre, a battai sportegyesület vezetője szerint valamennyien többet mutattak fel a tisztes helytállásnál, hiszen "idegen szövetség által rendezett versenyen, számukra néhol érthetetlen szabályrendszerben és balkáni körülmények között szereztek dobogót érő helyezéseket."