Sikerek és tervek a Frutti Táncsport Egyesületnél

  • img
  • img

Sikeres tanévet zárt a Frutti, hiszen két arany- és négy ezüstéremmel tértek haza a Magyar Bajnokságról. De a Csehországban, május végén rendezett VB-n is kitettek magukért – tudtuk meg Farkas Beától, az egyesület művészeti vezetőjétől. A tánccsoportot számtalan városi ünnepségen tapsolhattuk meg.

Farkas Bea apró figyelmességekkel, matricákkal, díszes füzetcímkékkel köszönte meg a táncosok egy éves, kitartó munkáját: „Remélem, szeptemberben ismét találkozunk!” – búcsúztatta őket. Kell a bíztatás – mondta –, hiszen a versenytánc sok edzést, kemény próbatételt igényel, a lemorzsolódás pedig jelentős. Elmondta, boldogabb lenne, ha fiúk is kedvet kapnának a tánchoz, de ők inkább a küzdő sportokhoz, az akrobatikus break-hez vonzódnak. Egyelőre az érdi óvodákban jelentkeztek fiúk is.

Farkas Bea 1995-ben kezdett modern táncokat tanítni az érdi művelődési házban. Két év múlva az egyesület a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség tagja lett, így benevezési jogot nyertek a versenyekre. Önköltséges tanfolyamot indított Százhalombattán és Törökbálinton első és második osztályosoknak, szívesen veszi az óvodások jelentkezését is. Harmadik osztályban már felméri a gyermekek képességeit, hozzáállását, és a szülőkkel is egyeztetve felajánlja a versenyzés lehetőségét. A kemény edzésekből álló műhelymunka Érden folyik. A versenyzők száma mintegy harminc fő, jelentős részük városunk szülöttje. A versenyzők nyolcadik osztályos korig táncolhatnak. De néhányan közülük – akik hivatásuknak választották a táncot – visszatérnek egykori mentorukhoz jó tanácsért. Az egyesület tavaly ősszel új elnököt választott, Nagy Zoltánt, aki jó ötleteivel segíti munkájukat. Egyik lánya a sikeres versenyzők közé tartozik.

A csoport show-tánc és disco kategóriákban versenyez. Előbbi a dzsessztől a klasszikus balettig szinte valamennyi táncstílust ötvözi, utóbbi nagyon dinamikus, gyors ütemű mozgás, ami igen nagy állóképességet igényel a táncosoktól.

Idén, sajnos nem léphetett a nagyérdemű elé a Frutti sem május elsején, sem a gyermeknapon, mivel az előbbi a Magyar Bajnokság, utóbbi pedig a VB időpontjával esett egybe. Pedig nagyon szívesen lépnek fel, hiszen a versenyek mellett ez is sikerélményt nyújt a lányoknak.
A Magyar Bajnokságon a Gyermek disco duó és a Junior disco formáció kategóriában első díjat nyertek. Másodikak lettek a Gyermek show formáció, a Gyermek, valamint a Junior disco csoport és a Junior duó kategóriában. A hazai bajnokságokon egyébként mindig az élvonalban végzett a Frutti.

A 2003. évi VB-n, Szlovákiában döntőbe jutottak, és az ötödik helyen végeztek Gyermek disco formáció kategóriában. A május végi nemzetközi megmérettetésen Gyermek disco csoport, formáció, illetve duó kategóriában kilencedik, tizedik, illetve tizennegyedik helyezést értek el, a Junior disco duóban pedig tizenhetedikek lettek igen erős mezőnyben.

Farkas Bea bízik abban, hogy a kitartó munka továbbra is meghozza gyümölcsét, és áttörést remél a Világbajnokságokon is.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák