Labdarúgás

  • SPORT
  • 2005-06-21
  • 44 megtekintés
  • img

A bajnoki cím mellett azért essék szó az utolsó fordulóbeli Dunakeszi elleni mérkőzés eseményeiről is, ahol a Szép legénység Károlyi Róbert góljával szerzett vezetést az első félidő huszonhatodik percében.

A battaiak előnye aztán a második játékrész negyedik percéig tartott, ekkor a vendégek Kiss Ádám közeli lövésével kiegyenlítettek, és úgy tűnt, hogy akár fordítani is tudnak. Szerencsére ebből nem lett semmi, mert a kapuban Edu lehúzta a rolót, elöl pedig egy Gyurkovics szögletet követően Károlyi Robi szemfülesen ismét betalált, és ezt a 2-1-s fórt már sikerült a lefújásig megőrizni. Apropó lefújás, Oláh Gábor játékvezető feltűnően sokat hosszabbított, és a végén már jobbára csak foggal-körömmel védekező hazaiak közül ennek Móra Krisztián látta kárát, aki sárga lapot kapott, így a Gyirmót elleni osztályozó első idegenbeli felvonását kénytelen volt kihagyni. A Győr-Moson-Sopron megyei odavágón egyébként a Százhalombatta a 3-0-s első félidőt követően 5-0-s vereséget szenvedett a Hannich Péter által dirigált vendéglátóktól, akik több az NB I-t is megjárt labdarúgót is felvonultattak ellenünk. Közülük különösen a volt válogatott Korsós Attila emelkedett ki, aki kétszer is mattolta a védelmünket, de Nagy László is villogott, aki egy ízben szintén megzörgette a kapunkat. Rajtuk kívül Pék Attila és Tóth Norbert (nem az újpesti) is beköszönt még nekünk, ennél fogva a feljutás kérdése nagy valószínűséggel eldőlt. Ennek ellenére a június 25-én 17 órára előrehozott visszavágón tisztes helytállást várunk, már csak azért is, mert a mieink küzdőszellemével a bekapott ötöstől függetlenül az első meccsen sem volt gond.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák