Gyermekbarát kerület

A kerület négy iskolájában összesen 152,2 millió forint értékben újította fel a sportudvarokat az újbudai önkormányzat. Molnár Gyula polgármester a kerület gyermekbarát intézkedéseiről beszélt a XI. kerületi Petőfi Iskola felújított sportudvarán szeptember 7-én.


Az újbudai helyhatóság egyedülálló módon támogatja a kerületben élő gyerekeket. Az első és második osztályosok minden évben ingyen tankönyvcsomagot kapnak, az ötödikeseknek és hatodikosoknak kerékpáros és kismotoros KRESZ tanfolyamot szervez a kerület, emellett idén először anyagi eszközökkel is támogatja a 17. életévüket betöltő, helyben tanuló diákok jogosítvány-megszerzését. Ez év őszétől a 13 éves leányok ingyenesen részesülnek a HPV vírus elleni védőoltásban. Az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás jegyében az önkormányzat átvállalta az idei ÁFA emelés és a gazdasági válság okozta áremelkedést, ezért az étkezésért a szülőknek idén is annyit kell fizetniük, mint tavaly. A szülők a gyorsabb hivatali ügyintézés érdekében évek óta szívesen használják az okmányirodában működő játszósarkot és baba-mama helyiséget.


Az óvodákban az önkormányzat biztosítja a WC papírt, papír zsebkendőt, szalvétát, folyékony szappant, az iskolákban pedig a WC papírt. Ingyen biztosítja a tankönyvcsomagot azoknak az elsősöknek és másodikosoknak, akik nem jogosultak tankönyvtámogatásra. 2004 óta 8,8 millióról 24 millióra emelkedett az erre fordított támogatás. Az elsősöknek füzetcsomaggal is kedveskednek a tanévnyitón, amelyet a kispanda, a kerület gyerekek által megválasztott kabalája díszít. Az ötödik-, hatodik évfolyam számára KRESZ, a hetedikeseknek elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveznek, a 17. életévüket betöltötteket pedig a jogosítvány megszerzésében támogatják.


Mindezek mellett többlet szociális juttatásokkal is kedveznek a gyermekeket nevelőknek. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, valamint a kerületi lakóhellyel rendelkező három, vagy több gyermekes családok számára decemberben gyermekenként 5000 forintos támogatást biztosítanak.


A kerület óvodáiban és általános iskoláiban emeltszintű étkeztetés folyik. A gyermekek napi étrendjét az egészséges életmódot szem előtt tartva állítják össze.


A sajtótájékoztatónak helyet adó Petőfi Iskolában több ütemben zajló sportudvar-fejlesztést összesen 57.5 millió forinttal támogatja az önkormányzat. A két évvel ezelőtt kialakított multifunkcionális műfüves pálya mellé idén futópálya, streetball pálya, távolugró gödör és szabadidő park épült. Ezekkel párhuzamosan elkészült az iskolaudvar teljes térvilágításának korszerűsítése, és új ivókutakat is kihelyeztek. Az önkormányzat az iskolában 2010-ben tervezi közel 40 millió forint értékben a kézilabda-pálya felújítását és a műfüves focipálya világításának kiépítését, valamint az iskola kerítésének újjáépítését, a gazdasági bejárat felújításával együtt.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák