Szigetvári József, a Százhalombattai Civil Tanács (SZÁCIT) elnöke mondott elsőként megemlékező beszédet. Egy fiatal pár – történetesen az előadó nagyszülei – közös sorsán, életén keresztül szemléltette azt, hogy mit is jelenthetett a békeszerződés a magyarságnak, különösen azoknak, akik a szétszakított országrészekben születtek, életek. „1920. június 4-e a legszomorúbb dátum a magyar nép történetében. Nemcsak az országot tépte szét, hanem milliók életét tette tönkre… Trianonra örökké emlékezni kell!” – mondta. Pátkai Zsolt, a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület elnökségi tagja, az emlékmű helyreállításának egyik kezdeményezője beszédében felidézte az 1937-ben átadott, 1946-ban megcsonkított, később ledöntött, majd a múzeum udvarán tárolt emlékmű történetét, a széles körű társadalmi összefogással megvalósult rekonstrukciót, a 2004-es újraszentelést. A SZÁCIT elnökéhez hasonlóan meleg szavakkal emlékezett meg a közelmúltban elhunyt dr. Poroszlai Ildikóról, aki egyik élharcosa volt az emlékmű felújításának.
Balpataki Katalin, a „Matrica” Múzeum történésze szakemberként szemléltette Trianon előzményeit, történetét, következményeit. Reményét fejezte ki, hogy a ma élő emberek a közeljövőben a legapróbb részletekig megismerhetik az évtizedekig eltitkolt eseményt, „napvilágra kerül a történelem egésze”.

Az ünnepi megemlékezésen közreműködött: Dinnyés József daltulajdonos, a Nyugdíjas Népdalkör, L. Róbert Attila. A megemlékezés a városi szervezetek, intézmények koszorúzásával, a Szózat és a Székely himnusz közös eléneklésével zárult.