Kulturális rendezvényekre, turisztikai kiadványra és sportfeladatok ellátására adott támogatást a pest megyei közgyűlés az elnöki keretből civil szervezetek részére augusztus 28-i ülésén.
A Ráckevei Molnár Céh Alapítvány javára 150.000 forint támogatás odaítéléséről döntött a közgyűlés. A szervezet a volt ráckevei hajómalom megépítéséhez kért pénzügyi segítséget. 1967-68 telén a karbantartás elmulasztása miatt elsüllyedt a hajómalom Ráckevén. Szétszerelt állapotban a szentendrei Skanzenba szállították. 1980-ig méltatlan körülmények között, szétszerelt állapotban tárolták, újbóli összeszerelésre alkalmatlan lett. 2008 tavaszán a város visszakapta a Ganz gyártmányú hengerszéket (őrlőberendezést), amely közel száz éves. Ezt követő évben felújították nagy lakossági összefogással és ismét működik. Ráckevének e régi jelkép lehetne az új jelképe is, amely felépítménnyel méltó módon állít emléket a vízimolnároknak.
A Közgyűlés a Kék Duna Majorette Alapítványt 150.000 forinttal támogatta. a 2009. augusztus 27-30 között megrendezésre kerülő lengyelországi (Opole városában) Európa-bajnokság költségeihez. A csoport 2009-ben Magyarország-szerte magas szintű helyezéseket ért el, így kapott lehetőséget arra, hogy ezen a jelentős versenyen részt vehessen. A közgyűlés a részvételhez nyújt anyagi segítséget.
A Nagykőrös Városért Közalapítvány 50 000 forint támogatásban részesült az elnöki keretből. A szervezet „Arany-út” címmel egy turisztikai kiadvány elkészítéséhez kért segítséget. A kiadvány tömören bemutatja az Arany János-emlékhelyeket a megközelítés feltüntetésével. Ez évben kiemelt figyelmet fordítottak Arany Jánosra, aki 1851-től itt élt, alkotott és tanított. Elgondolásukat segíti a 2009 januárjában alakult Arany-Híd Baráti Kör is, amely civil szervezet Nagykőrös kulturális és természeti értékeinek, hagyományainak felkutatását, ápolását tűzte ki célul, különös tekintettel az Arany-hagyományokra.
Az Európa Szívében Alapítvány javára 300 000 forint támogatást szavaztak meg. A pénzügyi segítséget a 2009. folyamán Pest megyében megrendezésre kerülő Show Choir - gimnazistákból és egyetemistákból álló kórus – rendezvényeire fordítják. A show choir irányzat könnyűzenei műveket feldolgozó kórus, amely Amerikából indult és Nyugat- és Közép-Európa gimnáziumi szféráiban terjedt el. Olyannyira népszerűvé vált, hogy önkéntes, intézményi keretektől független formái is meghonosodtak. Előadói között színpadi kosztümös és farmeros-pólós kórusokat egyaránt találunk, egyes képviselői teljes zenekari kísérettel, mások egyetlen zongorára alapozva mutatják be produkcióikat. Az alapítvány kórusa 2008 tavaszán egyetemista és gimnazista diákokból alakult. Céljuk Magyarországon is megszerettetni a könnyűzenei kórust a fiatalok körében.