Létezik egy hely, egyetlenegy ebben az óriási zsibvásárban, ahol az ember fia vagy leánya igazán önmaga lehet. Ahol kicsiből nagy lehet, óriásból törpe, ahol a béka tényleg királyfivá változhat, és ez a hely a színpad.
Az Arany János iskola diákjai talán pontosan érzik, tudják ezt. Az Arany Gálán rengeteg diák mutatta meg, hogy mit tud. Néhányan szavaltak, mások a kórus soraiból töltötték be hangjukkal a teret. Bemutattak rövid játékokat is, mint amilyen a Hófehérke is volt, de különböző téncelőadásokat is láthattunk. A kicsik kuktaként mozogtak a színpadon, míg a nagyok az iskola híres-neves palotását mutatták meg a közönségnek. A szokásoktól eltérően pantomim és marionett játékokkal is készültek a tanulók.
Hömpölygő áradatként hatottak a legkülönfélébb előadásokkal, és a két és fél óra alatt egyik ámulatból ejtettek a másikba, hogy lám, ebben a kis városban mennyi ifjú tehetség bontogatja a szárnyát. Ügyesen fölgombolyították a délután tartalmát egy hurkapálcikára, amin, mint az eperízű vattacukor olvad össze az emlék, a látvány és az érzés. Tudja kóstolgatni, ízlelgetni az ember, ahogy most én, és ahogy ezek a fiatalok fogják maguk között anekdotázni vagy másokkal megosztani ezt a bennük rejlő bámulatos szinesztéziát. Színház az egész világ! Ez az igazi ARANYBÁNYA!
