Sikeres nyárbúcsúztató a battai lövészeknél

  • SPORT
  • 2009-08-26
  • 526 megtekintés

Eseményekben gazdag augusztust tudhat maga mögött a Százhalombattai Lövészklub. Az edzőtáborok után, augusztus 16-án nyári szintfelmérő versenyen vettek részt a pisztolyos szakág felnőtt versenyzői. A Dunaújvárosban megrendezett kupán a hét százhalombattai indulóból öten egyéni csúcsot lőttek. A negyven lövéses számban Deák Kitti első, Szamosiné Jámbor Gabriella második helyezést ért el. A férfiak hatvan lövéses számában Kéri Attila 3., Odor Mihály 7., Mihálka István pedig 10. lett.


A Dunafüredi úton lévő lőtéren augusztus 22-én ismét nyílt napon vehettek részt a lövészet iránt érdeklődők. A rendezvény jól bevált menetrend szerint működik. A megjelentek közül sokan visszatérő alkalmi lövők, illetve egykori lövői az egyesületnek, akik fiaikkal, lányaikkal együtt érkeztek.


A nyílt nap végén az egyesület tagsága illetve az ifjú lövők szülei bográcsolós, jóhangulatú partival búcsúztatták a nyarat. Az ősz kemény felkészülést ígér, hiszen novemberben lesz a lövők legnagyobb hazai versenye, az országos bajnokság, amelyre idén már az előzetes számítások szerint is közel hatvan számban nevez a Százhalombattai Lövészklub.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák